Az Ab visszautasította a népszavazást kifogásoló panaszt
2018. február 14. 12:23

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében.

A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, mely így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?"

Az Ab szerdán visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, amelynek alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne.

Az Ab-hez forduló gazdasági társaság a többi közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. Az Ab szerint az indítványozó érintettsége e vonatkozásban nem állapítható meg, tehát ennek alapján a panasz be sem fogadható, tartalma érdemben nem is vizsgálható.

Az indítványozó ezen túlmenően hivatkozott saját alapjogainak sérelmére is az alkotmányjogi panaszban. Álláspontja szerint a népszavazás nyomán megszülető önkormányzati rendelet miatt a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog, továbbá ellehetetlenül a tulajdonos szándékának, illetve bérleti szerződésekben meghatározott kötelezettségeknek megfelelő használatuk, hasznosításuk.

Ezzel kapcsolatban az Ab arra hívta fel a figyelmet: az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás még nem is létezik, ezért erre alkotmányjogi panasz sem alapítható.

Az Ab ugyanakkor jelezte, hogy ha az önkormányzat olyan rendeletet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, nem lesz akadálya újabb alkotmányjogi panasz benyújtásának.

Az indítványozó érvelt azzal is, hogy a helyi népszavazás tiltott tárgykörre irányul, illetve túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, miután részben világörökségi területre, a Gozsdu udvarra vonatkozik. Az indítványozó ideiglenes intézkedésként azt kérte, hogy a most vasárnapra kiírt népszavazást halassza el az Ab, a testület azonban ezt is visszautasította.

Az Ab végzése a testület honlapján teljes terjedelmében elolvasható.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
  • Stabil a kormánypártok támogatottsága
    A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.
  • Róma és Varsó között húzódik Európa új tengelye
    Manapság már szinte nincs olyan állam Európában, ahol ne lenne téma az illegális bevándorlás. A közelgő EP-választások miatt egyre több politikus keresi szövetségeseit, Róma és Varsó között egyre szorosabb a viszony.
MTI Hírfelhasználó