Dróngyártó cég ellen nyomoz az izraeli rendőrség
2017. november 14. 11:50

Nyomozást folytat az izraeli rendőrség az Aeronautics Defense Systems nevű izraeli fegyvergyártó cég ellen, mert azerbajdzsáni kérésre állítólag élő bemutatót tartott "kamikaze" drónjával az örmény hadsereg egyik támaszpontja ellen - jelentette kedden a Háárec című lap.

Kedden részlegesen feloldották a hírzárlatot az izraeli rendőrség augusztusban indított nyomozásáról.

A Háárec internetes változatának beszámolója szerint a védelmi minisztérium, amely augusztusban bevonta az Aeronautics azerbajdzsáni eladásokra vonatkozó engedélyét, maga is érintett az ügyben, amelynek pontos részleteit továbbra sem szabad nyilvánosságra hozni.

Korábban a minisztérium is vizsgálatot indított, mert a vádak szerint a cég képviselői egy robbanószerrel megrakott, "kamikaze" drónnal olyan élő bemutatót rendeztek az azeriek kérésére, amelynek célpontja egy ellenséges, örmény katonai állás lett volna.

Az azeriek kívánságát a pilóta nélküli gépek tesztreptetésével megbízott két izraeli alkalmazott megtagadta, de ekkor helyükre léptek a vállalkozás vezető képviselői, hogy maguk demonstrálják gyártmányuk képességeit. Bár a drónok végül célt tévesztettek, az egyik az örmény katonáktól mintegy száz méterre csapódott be.

Az Aeronautics vállalat tagadta, hogy efféle feladatot vállaltak volna, és közölték, hogy soha nem demonstrálják fegyverüket élő célpontok elleni bevetéssel. Amikor a cég bejelentette, hogy a védelmi tárca bevonta az Orbiter 1K típusú drónjukra vonatkozó exportengedélyt, részvényei 17 százalékot estek a tőzsdén.

A fegyvereladásokat ellenőrző izraeli felügyelet engedélyezte, hogy az Aeronautics Azerbajdzsánon kívül más országokba továbbra is szállíthasson. Az elsősorban drónokat gyártó Aeronautics bevétele 2016-ban 420 millió sékel (több mint 32 milliárd forint) volt.

MTI
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI