Versekkel törleszt a szülőföldnek járó adósságból a Balassi-kardos papköltő
Az idén a harmincadik alkalommal adatott át a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard. Most először vehette át papköltő az irodalmi szablyát. A kitüntetett piarista szerzetest, Bozók Ferencet kérdezte a Gondola.
- Miért jó most, az eléggé zavaros XXI. században, ha a költészet szépsége a Teremtő mögöttes jelenlétével együtt fénylik fel egy budapesti kardceremónián?
- Nem véletlen, hogy a kardceremónián mindenekelőtt a Teremtőnek mondtam köszönetet.
Az igazi költészetből kihagyhatatlan a Teremtő hatása. Szép és adekvát szó ez a teremtő, mert valóban az. A költő a Teremtőnek csupán munkatársa tud lenni.
A versnek van „szakmai része”, verforma és szerkezet. De az igazi lényege mindig a vers megmagyarázhatatlan, misztikus „felülről ajándékozottsága”. Van aki ihletnek, van, aki inspirációnak nevezi ezt. Én isteni sugalomnak.
- Hogyan színezi a honi irodalmi életet, hogy most az istenes versek reneszánsz alkotójának nevével egy papköltő került reflektorfénybe?
- Az a személyes bűnbánat és párbeszéd Istennel, ami Balassi Bálint Adj már csendességet című remekművében megjelenik, nagy hatással van rám. A 21. század emberét is megszólító frissességet, paradox módon megfogalmazva „kronológiai időhöz nem köthető aktualitást” érzek benne. Nem szabad a kettőt (papságot és költészetet) egymással túlzottan összemosni.
Nem biztos, hogy jó, ha a vers nagyon „papos”. Nyilván a vers nem prédikáció és nem lelkigyakorlatos szöveg.
Nagy a baj, ha az akar lenni. Ettől függetlenül minden vers képes adni transzcendentális élményt és üzenetet. Verseim jelentős része nem direkt módon vallásos. Inkább úgy fogalmaznék, hogy minden versemet meglegyinti az isteni kegyelem és a Lélek, de talán csak éppen oly tapintatosan, olyan diszkréten, mint ahogy a kis fecske belekap szárnyacskájával a nyári tóba, de aztán tovább is repül.
Ars Poeticám az, hogy a hitetlenek számára nincsenek csodák, a hívők számára viszont minden csoda.
Így például „Istenélmény” egy málna vagy cseresznye íze vagy a darvak röpte szabályos V–alakban. Az utóbbi években elmélyültem a legismertebb papköltő, Sík Sándor életművének és munkásságának levéltári rendezésében és feldolgozásában. Ennek első irodalmi gyümölcse a Kairosz Kiadó által tavaly kiadott három vaskos kötetből álló kiadvány, a Sík Sándor összegyűjtött színművei, amely kiadvány hiánypótló, hisz a benne szereplő színpadi művek egy része még sosem jelent meg nyomtatásban, más részük pedig a második világháború előtt látott napvilágot és ma már szinte hozzáférhetetlen.
Cseke László, a Szent György Lovagrend kincstartója nyújtotta át a szablyát a Központi papnevelő Intézet dísztermében - Szabados Zsuzsanna felvétele
A kiadványban minden egyes színpadi mű után készítettünk szerkesztőtársammal, Koltai Andrással alapos jegyzéket a művek keletkezéséről, kézirat-
történetről, fogadtatás-történetről, vagyis hol és mit írtak róluk, valamint hol, mikor és kik vitték színpadra és azoknak milyen volt a fogadtatása. A konkrét kérdésedre válaszolva: Az én verseimben kevésbé a Mécs László, Tűz Tamás vagy Sík Sándor-féle tradicionálisabb, „paposabban” katolikus költői hagyomány érhető tetten.
A Teremtőnek is megköszönte az elismerést a papköltő - Szabados Zsuzsa felvétele
Inkább Pilinszky János, Mauriac vagy Bernanos öröksége. Ez természetesen nem értékítélet, hanem ízlés és választás.
- Miként gazdagítja Heves vármegye művészeti pezsgését, hogy ettől az évtől Domoszló is fölkerült a magyar irodalomtörténet térképére?
- A mátrai táj,
a falu, a falusi temető és az egyszerű emberek nem túlbonyolított, letisztult hite és élete, mint megélt élmények és tapasztalatok, nyilván gyakran visszatérő témák a verseimben.
Több ilyen versem van, például a Domoszlói temetőben, a Domoszlói advent, a Kísértetek a Mátrában, vagy a Szilveszter este a Mátrában. Ugyanakkor egy budapesti kép, egy nagyvárosi hangulat is indít el bennem verseket.
Amikor a domoszlói tematikájú versek bekerülnek valamelyik folyóiratba vagy könyvbe, mindig az a lelkiismeretet megnyugtató érzés árad el bennem, hogy annyi mindent kaptam már a felnevelő közegemtől, hogy ezekkel a versekkel talán én is tudok adni neki valamit, törleszteni az adósságból.
