Soltész Miklós: Bátornak kell lenni Mindszenty említésekor, mert most is vannak, akik rágalmakat állítanak róla!
Szerző: Gondola/MTI
2025. december 3. 05:05
Ötven évvel Mindszenty József halála után is bátornak kell lenni a nemzeti és keresztény történészeknek Mindszenty említésekor, mert most is vannak, akik rágalmakat állítanak róla – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Zalaegerszegen, a Mindszentyneum magyar emlékpont sztéléjének átadásán.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: most is vannak olyanok, akik „rugdossák őt a halálában”, még most is olyanokat állítanak róla, ami rágalom és hazugság, olyan cikkek jelennek meg Mindszentyről, amik az ötvenes évek rágalommal teli mentalitását idézik.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Mindszenty, eredeti nevén Pehm József egy kis faluban, Csehimindszenten született, és az ő példája is mutatja, hogy bárhol és bármilyen körülmények között születik az ember, mindenhol lehet nagyot alkotni és teremteni. Már 23 éves korában pappá szentelték, vagyis nagyon hamar döntött a sorsáról.
Az első világháború végén, Károlyi Mihályék és a kommün idején azt mondta, a liberális radikális csoportok felborították a rendet a radikális jelszavakkal – idézte fel Soltész Miklós, megjegyezve, most is ez zajlik: „a háborút akarják, de a békét hangoztatják”,
radikális forradalmat ígérnek a fiataloknak ahelyett, hogy rend, béke és nyugalom lenne.
Mindszenty József bátor kiállást tanúsított a nyilas uralom, majd a kommunizmus ideje alatt, az utóbbiért közel hat év börtön, száműzetés és tizenöt év magánzárka következett az amerikai nagykövetségen – folytatta az államtitkár.
Hozzáfűzte,
jó lenne, ha a katolikus egyház elismerné a vértanúságát az úgynevezett fehér vértanúknak, vagyis Márton Áronnak, Eszterházy Jánosnak és Mindszenty Józsefnek, és megtörténne a boldoggá és szentté avatásuk.
A kereszténydemokrata politikus szerint „van még adósság” Mindszentyvel kapcsolatban, elsősorban szülőfalujában, Csehimindszenten, ennek a törlesztése pedig a következő négy év feladata lesz majd.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója azt mondta, a Mindszentyneum olyan hely, ahol a magyar történelem és a hit összekapcsolódik, az intézmény nem pusztán kiállítótér, hanem „lelki otthon” is egyben.
A Zalaegerszegről indult Pehm József a tiszta lelkiismeret, a nemzeti hűség példaképe lett, mindvégig megőrizte emberi tartását és hitét. A sztélé pedig nemcsak emlék, hanem felhívás, a magyar emlékpont hálózat részeként pedig nem csupán megmutat, hanem tanítani, megállásra, elgondolkodásra, belső csendességre hív – tette hozzá a főigazgató.
Vigh László országgyűlési képviselő rámutatott, hogy a későbbi bíboros Zalaegerszegen is felbecsülhetetlen értéket teremtett. „Ő egy igazi magvető volt, jó talajba hullott a mag” – jelentette ki.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy Mindszenty 1917-ben érkezett Zalaegerszegre, ahol 1919-től 1941-ig volt plébános, és nemcsak a lelkeket ápolta, hanem a város épített örökségét is gazdagította.






