Navracsics Tibor: széles körű egyeztetés az önkormányzati rendszer finomításáról

Az évek alatt megszerzett tapasztalatok alapján finomítja a kormény az önkorményzati rendszert. A egyeztetésbe bevonja az önkormányzati világban fáradozó alkotó értelmiségieket.
Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Navracsics Tibor ismertette, ősszel a kormány a különböző önkormányzati szövetségek kérései és javaslatai alapján úgy döntött, mandátumot ad a miniszternek, hogy kezdjen tárgyalásokat "egy középtávon végrehajtandó, az önkormányzati rendszert érintő finomításról".
Hozzátette, jelen pillanatban folyik az előkészület, január elején pedig megkezdik a konzultációsorozatot, ahogyan azt tették a Versenyképes járások programnál vagy az önazonosságvédelmi törvény koncepciójánál is.
A tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel kezdi a kormány, aztán polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, vármegyei közgyűlési elnökökkel és vármegyei képviselő-testületi tagokkal fog konzultálni - mondta.
Elmondta, a cél az, hogy a választások után egy olyan átfogó önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomag szülessen, "amely mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind pedig mindenkinek elnyeri a tetszését".
Kép: Navracsics Tibor - MTI/Balogh Zoltán






