Szuverenitásunkat őrizni akarja a társadalom nagy többsége
Az egykori SZDSZ borzalmas propagandahatása ma is kimutatható. A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet megbízásából készült közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége (81 százaléka) számára fontosabb Magyarország érdeke más országok szempontjainál, valamint 81 százalékuk úgy gondolja, hogy
Magyarországnak akkor is a magyarok érdekeit kell képviselnie az Európai Unióban, ha az konfliktusokkal jár.
De mit gondol a 19 százalék?
Igen, ez a 19 százalék az egykori SZDSZ mai áldozata. Az 1990-es évek elején az SZDSZ kezében volt a médiumok 96-97 százaléka. Még ha nem is közvetlenül a szélsőséges pártközpont tette rá ragacsos kezét a szerkesztőségekre, valamilyen módon az SZDSZ befolyása érvényesült a sajtó túlnyomó többségében. És nem győztek rettegni Csurka István egyetlen hetilapjától…
Az a szellemi rombolás, amelyet akkor végeztek, ma a 19 százalékban érvényesül.
A kilencvenes évek elején kis túlzással az idiotizmusba lökték az előző évtizedekben a kommunista zsongásban elbutult tömeg jelentős részét. Az egészét nem, mert a pártállami sajtóban is voltak becsületes emberek, ott is hangot kapott a kritika, megjelent a magyar érdekek képviselete – még a táboron belüli hungarofób kommunistákkal szemben is. A társadalom jelentős része 1990 után átlátott az SZDSZ bornírt manipulációin, ez abból is kitűnt, hogy az 1990-es nagypártól 1994-re törpepárt lett, annak ellenére, hogy az előző négy évben ellenzékben ügyködött a mindenkit megbélyegző, címkéző garnitúra.
Mégis, most, 15 évvel az SZDSZ kitakarodása után is 19 százalék távol van a normalitástól.
A lakosság meggyőződése, hogy – a külföldről diktált progresszív trendek követése helyett –
Magyarországnak a saját útját kell járnia, amelynek előfeltétele az ország szuverén mozgásterének megőrzése
– rögzíti a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet.
Ez önmagában nagyon jó, itt a progresszív szó használatával van a baj. Tudniillik regresszívek önmagukat kinevezték progresszívnek, és a hazafias gondolkodású értelmiség egy része ennek bedőlt. Ugyanez történt a XIX. század derekán:
a fontolva haladókat a szélsőséges liberálisok elnevezték konzervatívnak
– múltba ragadónak -, és az érintettek ennek bedőltek: önmagukat is konzervatívnak kezdték nevezni.
De melyik fiatal akar csatlakozni múltba ragadókhoz?
A magyarok erős szuverenitáspárti attitűdjére és a nemzeti függetlenség iránti elkötelezettségére utal, hogy a döntő többség
a magyar politikusok kötelességeként definiálja a nemzeti függetlenség védelmezését
(82 százalék), továbbá úgy véli, hogy Magyarországnak mások követése helyett a saját útját kell járnia, hogy megmaradjon (70 százalék).
Jó, hogy a normalitás van nagy többségben, de az abnormalitás így is ijesztő méretű.
Ami a magyar szuverenitást illeti: mély követelmény történelmünkben. Szent István a Német-Római Birodalommal és a Szentszékkel szemben jelképesen Szűz Máriára bízta az országot. Szent László és Könyves Kálmán is mindkét irányból őrizte ezt a szuverenitást, a Bizáncból hazajött III. Béla épp a bizánci nyomulást állította le eredménnyel. IV. Béla az ellenállás nemzetének nevezte el a magyart a tatár szorításban. Mátyás királynak már az oszmánnal kellett hadakoznia – nyugati szövetséges nélkül. Az oszmánhódítás másfél évszázadában egyedül a magyar végvárrendszer – benne Balassi Bálinttal – védte Európát, csekély nyugati támogatással. Bécs ránk terpeszkedése ellen Bocskai, majd Rákóczi hadakozott.
A reformkor a szellemi szuverenitásért küzdött – dicsőséggel.
1848-ban és 49-ben kifejezetten a szuverenitásért harcolt az akkor megalakult Magyar Honvédség. A XX. század szörnyűségei – Trianon, majd a „felszabadúlás” – a szuverenitást értelmiségi önmegvalósítássá soványították. Ki gondolta volna, hogy mára az Európai Unió végletesen korrumpálódott vezetősége ellen kell szuverenitásunkat oltalmaznunk.
A válaszadók majdnem háromnegyede (72 százaléka) szerint Magyarországnak mindig többet kell küzdenie a megmaradásért, mint a nyugati országoknak, ennek ellenére
a megkérdezettek 74 százaléka valószínűsíti, hogy az ország ezer év múlva is létezni fog.
Ez az, amit a temérdek baj közepette évszázadok óta segít, és remélhetőleg – mert a remény nagy erőforrás – a jövőben is segíteni fog a magyar kivételesség eszméje.
