Dr. Latorcai János a magyar–örmény közösségnek: Hitünk megőrzése a megmaradás záloga
Szerző: Gondola
2026. február 3. 06:05
Mind az örmény, mind a magyar nemzet sorskérdése a fennmaradás, ennek pedig hitünk megőrzése a záloga – hangsúlyozta Dr. Latorcai János, a parlament kereszténydemokrata alelnöke az örmény keresztény diaszpórák helyzetéről az Országházban rendezett konferencián.

Köszöntőjében felidézte: mindkét nemzet kiállta a történelem megpróbáltatásait, ugyanakkor a viharos évszázadok súlyos sebeket ejtettek rajtuk. Önálló létük többször is veszélybe került, közösségeik szétszóródtak, és világszerte több milliós diaszpóra jött létre, amely ma is őrzi ősei hagyományait, nyelvét és kultúráját.
Dr. Latorcai János hangsúlyozta a keresztény hit meghatározó szerepét a megmaradásban, felidézve azt is, hogy az örmények ősei elsőként tették államvallássá a kereszténységet, amely évszázadokon át összetartó erőként kapcsolta össze a népet és az államot.
Az Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló által szervezett tanácskozáson az Országgyűlés alelnöke ezt követően a magyarországi örmény közösség történetét idézte fel. Szólt az első telepesek Esztergomba érkezéséről, akik beilleszkedésük során maradandó, sajátos építészeti örökséget hagytak hátra, majd kitért a 17. század végén, Apafi Mihály erdélyi fejedelemsége idején megindult újabb betelepülési hullámra is.
Kiemelte: az örmények és a magyarok együttélése különösen békés volt, a közösség tagjai fokozatosan a magyar nemzet részévé váltak. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több száz örmény származású közkatona és hetvennél is több tiszt harcolt a hazáért, és – „igazi magyarként” – vállalta, ha kellett, a dicsőséges halált.
Hozzátette: a beilleszkedés és az asszimiláció ellenére később örmény kulturális megújulás bontakozott ki Magyarországon. A közösség tagjai ekkor már „magyar örményként” határozták meg önmagukat, azt vallva, hogy a két nép hagyományai nem gyengítik, hanem gazdagítják egymást.
A történelem egyértelműen bizonyította, hogy népeink békés együttélése és közös munkálkodása maradandó értékeket képes teremteni – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus a tizenhét országból érkezett résztvevők előtt.






