Závogyán Magdolna: A kincsek eredetiséget képviselnek
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
2025. szeptember 14. 11:05
Fontos, hogy amennyiben felelősen gondolkodunk a nemzet jövőjéről, intézményesen is támogassuk az értékek felkutatását, beazonosítását és elhelyezését a nemzet örökségének palettáján - emelte ki Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a Magyar értékek napján elmondott beszédében szombaton, a budapesti Szent István Bazilika előtt.
Hozzátette: a közös értékek erős kohéziós erővel bírnak egy-egy közösségen belül, sőt, egy közösséget alapjaiban határoz meg, hogy miként teremt, azonosít és őriz értékeket.
"Az értékek állandóak és türelmesek, várják, hogy feltárjuk, megismerjük és újra felfedezzük őket" - hangoztatta az államtitkár.
Az idén a nemzeti összetartozás napja alkalmából elindult karszalag program keretében a történelmi Magyarország határának megfelelő hosszúságú, 6426 kilométer hosszú nemzeti színű zsinórt készítettek, amit 15 millió darabra vágtak, hogy minden magyar kaphasson belőle.
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
A kincsek, amelyeket ma az értékpavilonok bemutatnak azért lehetnek ma is velünk, mert minőséget, egyediséget, kiválóságot képviselnek - hangsúlyozta V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos. Hozzátette: fontos, hogy a figyelmünket olyan magyar értékekre fordítsuk, amelyek azért maradhattak fent korszakokon át, mert korábban emberek és közösségek, később civil szervezetek, önkormányzatok, szakemberek és törvényhozók védték ezeket.
A hungarikum mozgalomról szólva kiemelte: a program célja, hogy felismerje, összegyűjtse, védje, és láthatóvá tegye mindazt, ami a magyar közösség számára különösen fontos.
Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a magyar értékek megőrzése egyben kultúránk esszenciájának megmentése is.
"Kevés nemzet rendelkezik olyan gazdag népi kultúrával mint a miénk, ezért van mit megőrizi, gyarapítani és továbbadni" - fűzte hozzá.
A Magyar értékek napja rendezvényt ötödszörre rendezte meg a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány partnerségével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásában. A rendezvény a Bazilikában egy terményáldással kezdődött, a megáldott terményeket Esztergom-Budapest főegyházmegye karitász szervezetének juttatják el a szervezők.
Kép: Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára beszédet mond a Magyar értékek napja alkalmából tartott rendezvényen a budapesti Szent István-bazilika előtt 2025. szeptember 13-án. MTI/Hegedüs Róbert
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.