Magyarságunk, kultúránk és ünnepeink
Az ünnep kiemel minket a mindennapokból és időt ad nekünk arra, hogy az Élet lényegével foglalkozzunk.
2016. február 3. 15:49

Szeretem az ünnepeket, mert kiemelnek minket a mindennapokból és időt adnak nekünk arra, hogy az Élet lényegével foglalkozzunk. Itt volt például a Magyar Kultúra Napja, melyet 1989 óta ünneplünk mi magyarok. Bár az is igaz, hogy nem mindenkinek ünnep ez az alkalom. Egyszerűen sokan nem is értik, miért is kellene évente akár csak egyszer is megünnepelnünk ezt a mi saját magyar kultúránkat?

Talán azért, hogy többet tudjunk, tartsunk és higgyünk magunkról.

S itt van a Himnuszunk, ami önmagában felérhetne egy ünnepel. De ha megkérünk valakit, hogy kezdje el szavalni a költeményt, odáig jó eséllyel eljut mindenki, hogy „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére / Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére” Ám, ha rákérdeznénk, hogy vajon ki volt Bendegúz, nos, azzal már vannak problémák. Sok féle válasz érkezik, a legkedvesebb nekem, mikor azt felelik, hogy az ’Indul a bakterház’ főszereplője.. Igen, sokan nem tudják, ki volt Bendegúz.

Tényleg ki volt? Attila hun király édesapja. Ha hun volt, akkor mit keres a ’magyar nép vérzivataros századaiban’? Vagy a magyarok is hunok? Nem véletlen félreértés tehát, hogy a nyugati népek Hungáriának nevezik ma is hazánkat? Erről most nem beszélnék, az viszony tény, hogy a Himnusz keletkezésének idején a hun-magyar folytonosság magától érthetődő tény volt - szinte egy másik identitás. Elmondhatjuk tehát, hogy a Magyar Kultúra Napja egyben a magyar identitás, hovatartozás napja is.

’Kölcsey Ferenc ezen a napon 1823-ban tisztázta le nemzeti imánk, a „Himnusz” szövegét, erre emlékezünk’ - szól a hivatalos indoklás. Az indok tehát ez. A lényeg pedig az, hogy amikor a magyar kultúrára emlékezünk, - magunkat, saját valónkat, lényegünket ünnepeljük! Miről is van szó?

Mai világunkban, amikor egyforma lakóparkok, terek, ingyen wi-fis bevásárló központok, autópályák, s a járművet, embert egyaránt kiszolgáló egyen - egységek vesznek körül bennünket, - megkérdezem: Ha véletlenül, - teljesen véletlenül - innen egyszerre eltűnnénk mindannyian, mi, magyarok – vajon az utánunk jövők miből tudhatnák meg, hogy volt itt előttük pár évezredig egy nép, aki nemzetnek tartotta magát és az volt a neve, hogy magyar?

Az egyformaság egyen - sivatagában minket, magyarokat bizony a különösségünk különböztet meg másoktól. Különbözik a nyelvünk, a fizimiskánk, a lelkiségünk, az ételeink, italaink íze-zamata, az épületeink formája. A folyóink is más csendességgel üzennek nekünk, s mindenkinek, aki meghallja ezt a csendet. Mert ez a hely Magyarország, és ezt a helyet a magyar kultúra határozza, teszi meg magyarrá.

A kultúra tehát a társadalom azon speciális szövedéke, ami egyrészt összetartja a társadalmat, másrészt, meg is határozza azt!

Könnyen belátható ezek után, hogy ha ez a szövedék nem lenne - magyarként mi sem létezhetnénk.

Minden volt és jövőbeni döntéshozóinak tudniuk kell, vagy kellett volna tudni, hogy amikor a magyar kultúrától vesz el ilyen-olyan indokkal anyagi forrást, akkor nem tesz egyebet, mint így vagy úgy, de saját és az egyetemes közös jövőnk identitását számolja fel.

Jártomban-keltemben egyszer elvetődtem Kányádi Sándor bácsi falujába, Nagygalambfalvára, ahol, mint tudjuk, „még a sár is tiszta”. A helyi lelkésztől tanultam egy kis székely mondókát: „Megyek a hegyen, lábújj -  hegyen, / Hogy hamarabb legyen, / Hogy a medve meg ne egyen!”

Ahogy ezt megértettem, rájöttem, hogy mindenkinek megvan a maga medvéje. Van, akinek több is van. S ahogy az embereknek megvan a maga medvéje, úgy van a népeknek, nemzeteknek is. Akkor ehhez a mondókához kerítettem néhány sort, hogy mindenki megértse, aki olvassa, hallja, hogy:

Csak együtt fogjuk tudni legyőzni azokat a medvéket és csak együtt tudunk fölmenni arra a hegyre, ahová az is vágyik, aki nem tud róla!

Ahogy a 225 éve született gróf Széchenyi István mondta: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”

Induljunk hát el közösen, hogy együttes erővel, a közösség erejével, a hegytetőn és a horizonton - ahol az Ég és a Föld összeér - megtapasztalhassuk nemzetünk egységének legszentebb ünnepét.

Jantyik Zsolt
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Az EU nem védi Európa déli határát a migránsok ellen
    A csempészhajók - szépítő kifejezéssel NGO-hajók - kiszolgálják az embercsempészeket, és taxiztatják a csempészésért vagyonukkal fizető, becsapott afrikaikat. Nem tudni, milyen érdekeltség bújik meg a háttérben, mert az Unió - ellentétben a józan ésszel - nem védi a kontinenst.
  • Nemzeti örökségünk megőrzése a színházban is
    Nyílt levél színművészeinktől - A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot - továbbfejlesztve azt - nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.
  • Orbán: jó évet zár a V4
    Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték - mondta Orbán Viktor magyar minsizterelnök.
MTI Hírfelhasználó