A bürokráciacsökkentés lehet a gyógyír?
Több mint háromezren biztosították támogatásukról eddig a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületét, amely a közelmúltban nyílt levélben bírálta az oktatást érintő reformintézkedéseket. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János erre válaszul közölte: az emberi erőforrások minisztere bürokráciacsökkentő intézkedések előkészítésén dolgozik, az oktatás színvonalának hanyatlásáért ugyanakkor – részben legalábbis – a pedagógusokat tette felelőssé.
2016. január 15. 12:16

Bürokráciacsökkentő intézkedéseket készít elő Balog Zoltán, a humántárca vezetője – közölte Lázár János, aki a tegnapi kormányinfón újságírói kérdésre reagált a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott segélykiáltásra. A nyílt levélben a pedagógusok kemény bírálatot fogalmaztak meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban: a reformok felfüggesztését, valamint a kormány és a pedagógusok közötti tárgyalást követelték. Petíciójukat lapzártáig több mint háromezer magánszemély és harminckilenc szervezet – például a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium – támogatta. Lázár János leszögezte: az iskola egy munkahely, és „polgári, kapitalista viszonyok” között a munkavállalónak nincs beleszólása szervezeti kérdésekbe, ezért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról például nem fognak vitát nyitni.

Csökken a diákok tudásszintje

– Akinek nem tetszik a munkaadó személye, az a nemtetszésének az országgyűlési választások alkalmával adhat hangot – jegyezte meg a Miniszterelnökséget vezető politikus. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a túlszabályozottságot érintő panaszok nem alaptalanok. A miniszter úgy vélte, a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”.

Ami azt illeti, a Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele jelentős részben éppen ezzel foglalkozik. A gimnázium nevelőtestülete szerint az elhibázott reformintézkedések, a kaotikus viszonyok egyaránt felelősek a romló mutatókért. Azt írják: „Az évenkénti – jobb esetben kétévenkénti – változások biztosan nem diák- és tanárbarátok. Hol a Nemzeti Alaptanterv változik (ami miatt az iskolák kénytelenek egy sor dokumentumot újraírni, köztük a helyi tanterveket), hol az érettségi követelményrendszer, hol a továbbtanulási lehetőségek köre, de minimum a tankönyv (melyből mi, tanárok nem kapunk ingyenes példányt, így minden tanév azzal kezdődik, hogy meg kell vennünk a munkaeszközeinket). Csoda, hogy ilyen reformdömpingben nem teljesítenek egyes magyar diákok jól a nemzetközi felméréseken? Van olyan gyerek, aki iskolai pályafutása alatt 6-8 újításhullámot is elszenved, persze a velük kísérletező pedagógusokkal együtt. Mert bizony a tanárnak is beletelik néhány évébe, hogy megtalálja annak legjobb módszerét, hogyan juttassa el az új ismeretanyagot a gyerekekhez. Ráadásul a tankönyvek új generációja nevében is kísérleti, azaz kipróbálás alatt álló, míg szakmailag igen színvonalas könyvek indokolatlanul a süllyesztőbe kerültek… Az oktatási rendszer minden változtatásával a gyerekekkel kísérletezünk! Az érettségi követelmények változtatása az egyik legfelháborítóbb: pl. a jövő tanévben érettségizők napjainkban szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy vannak olyan tárgyak (például földrajz, kémia, informatika), melyeknél az érettségi elvárások utólag módosultak, hiszen ők az adott tantárgy tanulását már befejezték, mivel oktatásuk a középiskola első két évfolyamán történik.”

Körmölés helyett oktatás

Pilz Olivér matematika-fizika-biológia szakos tanár, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke lapunk kérdésére kiemelte: elengedhetetlen a tananyag azonnali átgondolása, valamint az adminisztrációs terhek csökkentése annak érdekében, hogy a pedagógusok az oktatással foglalkozhassanak a „körmölés” helyett. Sérelmezik azt is, hogy nincs a tanulmányi versenyek nevezési díjaira és útiköltségre elkülönített keret. A közalkalmazotti tanács elnöke hangsúlyozta: a céljuk az volt, hogy felhívják az ország és a politikusok figyelmét a gyermekek jövőjét is veszélyeztető problémákra, ennél többet viszont nem tudnak tenni. Egy pedagógussztrájk megszervezése kívül esik a lehetőségeiken. Ezt a feladatot azonban a jelek szerint a Pedagógusok Szakszervezetének miskolci csoportja már magára vállalta. Az érdekvédők kedden eldöntötték, hogy helyi szolidaritási akció szervezésébe kezdenek. Egyúttal azt követelik: alakuljon meg az Országos Oktatási Kerekasztal a döntéshozók, munkáltatók és munkavállalók képviselőinek részvételével. Követelésük nyomatékosítására jelezték, hogy készek a demonstrációra, végső esetben pedig munkabeszüntetésre is.

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó