"Ahol állunk, temető, 15 ezer ártatlan honfitársunk tömegsírja"
Sokat jelent az emlékezés, és szeretném azt hinni, hogy itt, a mártírok nyughelye fölött igazán össze tud fogni a kárpátaljai magyarság - mondta Semjén Zsolt.
2015. november 21. 16:15

A miniszterelnök-helyettes szombaton Szolyván mondott beszédet, a kárpátaljai magyar férfilakosság szovjet lágerekbe történt 1944 novemberi elhurcolásáról való megemlékezésen.

A deportáltak egykori gyűjtőtáborának helyén létesített emlékparkban Semjén Zsolt hangsúlyozta: "ahol állunk, temető, 15 ezer ártatlan honfitársunk tömegsírja". Erről negyven esztendőn keresztül beszélni sem lehetett, holott nincs olyan kárpátaljai magyar család, amelyet a háború utáni megtorlás ne érintett volna - tette hozzá, megjegyezve, hogy változik a világ, s a Szovjetunió a történelem szemétdombjára került.

Abban a történelmi pillanatban - folytatta - voltak, akik úgy érezték, hogy méltó emléket kell állítani a mártíroknak. Az 1989-es gondolatot tettek követték, és 1994. november 22-én felavatták az emlékparkot - emlékeztetett. "Nagy esemény volt ez az ötvenedik évfordulón, de mégsem örülhettünk felhőtlenül. Magyarországon, az akkori kormányzatot hidegen hagyta a határon túli magyarok sorsa, sem a televízió, sem a napilapok nem tudósítottak az eseményről; és addigra már a kárpátaljai magyarság soraiban is felütötte a fejét a megosztottság" - mutatott rá.

Semjén Zsolt kifejtette, az elmúlt húsz évre visszatekintve az eredményeket kell hangsúlyozni: a kárpátaljai magyarság önszerveződését, a kulturális és karitatív szervezetek megalakulását és áldozatos munkájukat. De nem mehetünk el szó nélkül az ellentétek mellett sem, mert a megosztottságnak az egész magyarság látta kárát - mondta, megállapítva, hogy a nemzet szolyvai Golgotáján már tavaly csírájában megjelent a megegyezés lehetősége, hiszen a Munkács-Szolyva utat végig gyalogló, örvendetesen nagy létszámú fiatal nemzedék felemelő módon adta meg a tiszteletet az áldozatoknak. "Sokat jelent az emlékezés, és szeretném azt hinni, hogy itt, a mártírok nyughelye fölött igazán össze tud fogni a magyarság" - fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott: az októberi ukrajnai önkormányzati választások mindennél ékesebben bizonyították, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni. "Nagy siker ez a kárpátaljai magyar közösség számára: a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet (a Szolyván hosszú idő óta először közösen emlékező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ)) összefogásának köszönhetően kiemelkedő eredmény született. A kárpátaljai magyar közösség megmutatta erejét, és bebizonyította, hogy képes kiállni saját érdekeiért" - hangoztatta.

Úgy vélte, ezáltal sikerült megállítani, sőt visszafordítani az elmúlt tíz évben kialakult negatív tendenciát, hiszen a kárpátaljai magyar közösségeknek lesz érdekképviselete a megyei, járási, városi és helyi önkormányzatokban, és magyar képviselők nélkül ezek a testületek nem hozhatnak döntést.

A magyar kormány kezdettől fogva kezdeményezője és támogatója volt a két magyar szervezet összefogásának, s a kárpátaljai magyar közösség az összefogással megragadta a történelmi lehetőséget - mondta Semkén Zsolt. Kifejtette: ismerve az áldatlan ukrajnai állapotokat, a magyar állam segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak, így a magyar kormány külön pályázati támogatásban részesíti a kárpátaljai magyar pedagógusokat, lelkészeket, hitoktatókat, egészségügyi dolgozókat, valamint az óvodai gyermekétkeztetést. A magyar kormány számára fontos - az etnikai határokon átlépve - az egész kárpátaljai magyar közösség segítése, így például a magyarországi önkormányzatok által felajánlott támogatások, illetve a kárpátaljai gyerekek magyarországi táboroztatása - emelte ki.



Elődeink hamvai fölött kérem önöket, hogy emlékezzünk a világháború és az azt követő terror összes magyar áldozatára, tudatában annak, hogy csak így tudjuk megadni nekik az őket megillető végtisztességet - mondta emlékező beszéde zárásaként a politikus, hozzáfűzve: "soha ne felejtsük, hogy a halál után jön a feltámadás mind az egyes ember, mind a nemzet életében, ennek a szimbóluma a mai nap".

Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője, a KMKSZ elnöke beszédében azt emelte ki, hogy a kárpátaljai magyar mártírok áldozata nem volt hiábavaló. Utalva a 70 évvel ezelőtti háborús eseményekre a kelet-ukrajnai háborús konfliktus mihamarabbi békés rendezését szorgalmazta.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke emlékezésében kifogásolta, hogy az ukrán állam még mindig nem rehabilitálta a 71 évvel ezelőtti kárpátaljai deportálások ártatlan magyar áldozatait. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán parlament hamarosan megszavazza azt a törvénytervezetet, amelyet képviselőként még Gajdos István terjesztett a törvényhozás elé a bolsevik terror ártatlan kárpátaljai magyar áldozatainak hivatalos megkövetéséről.

Először vett részt szolyvai megemlékezésen Kárpátalja megye kormányzója Hennagyij Moszkal személyében, aki beszédében arra emlékeztetett, hogy Kárpátalján mindig békében éltek a különböző nemzetiségek. Hangsúlyozta, hogy soha nem ismétlődhetnek meg a hét évtizeddel ezelőtti tragikus események.

A kárpátaljai magyar történelmi egyházak püspökeinek gyászszertartása után Semjén Zsolt, az ukrajnai magyar diplomáciai képviselet és a kárpátaljai magyar szervezetek vezetői, a magyar és az ukrán parlament jelen lévő képviselői, valamint Kárpátalja megye kormányzója megkoszorúzta a sztálini terror magyar áldozatainak emlékművét.

MTI
  • Gulyás: második gazdaságvédelmi akciótervet kíván a kormány elfogadni
    Várhatóan öt százalék körül alakul a magyar gazdaság idei növekedése - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A hősök nem halhatnak meg
    Meghalt az Öregisten, és mi öltük meg – állapítja meg Nietzsche a 19. század végén. Lassan meghalnak a hőseink is, és mi hagyjuk lemészárolni őket, ha engedünk a liberálfasizmus végtelen terjeszkedésének, ha tétlenül nézzük a szabadosság antikultúrájának hegemóniáját az ifjúság körében. Pesszimista kultúrdiagnózis a nyugati létforma jövőjéről.
  • Reneszánszát éli a gyógynövénytermesztés Magyarországon
    A gyógynövények gyűjtésének, termesztésének és feldolgozásának több évszázados hagyományai vannak hazánkban. Az egészségtudatos életmód elterjedésével a gyógynövénykészítmények reneszánszukat élik.
MTI Hírfelhasználó