Ébredeznek a svédek
Elérkezett a cselekvés órája. A svédek végre megmozdultak, de még sok kérdőjel vár megválaszolásra.
2015. november 12. 13:09

Svédország úgy döntött, hogy bevezeti az ideiglenes határellenőrzéseket – jelentette be szerdán a svéd kormány.  A szocialista belügyminiszter, Anders Ygeman nyilatkozata szerint a kormány a svéd Migrációs Hivatal (Migrationsverket) kérésére döntött úgy, hogy a schengeni egyezmény passzusára hivatkozva csütörtök 12-órától bevezeti a határellenőrzéseket a Svédország és Dánia között fekvő hídon, az Öresundsbro-n.

Azt is elmondta, hogy a svéd Migrációs Hivatal kérte az intézkedés mielőbbi alkalmazását, merthogy a Svédországba érkező menekülthullám nyomására ellehetetlenült az ügyintézés a hatóságnál. Emellett számos olyan probléma gyűlt össze, amely szintén kezelhetetlenné vált – áll a hírekben. Például vészhelyzet alakult ki a tranzitszállások biztosításával kapcsolatban, azaz nehéz megfelelő elhelyezést biztosítani a folyamatosan érkező migránsok számára. 

A svéd kormány és a közvélemény-formálók többsége a menekültválságban mindig migránspárti álláspontot képviselt. Szeptemberig a problémákhoz úgy viszonyultak a politikai döntéshozók, hogy egyelőre várjunk. Közben mind a fő sodratú média, mind a kormány cselekvésképtelen magatartása óhatatlanul irritálja a közvélemény egyre nagyobb részét. Pedig a kormány csak arra várt, hogy majd a migránselosztás elvét és a kötelező kvótarendszert Brüsszel elfogadtatja a tagországokkal.

Ezalatt a radikális Svéd Demokraták pártja cselekedett. Mind belföldön, mind Európa más pontjain aktivistái szórólapokat  osztogattak. A svéd tévé mutatta, ahogyan pártaktivisták a görög Leszbosz szigetén osztogattak szórólapokat, amelyben felszólítják a szigetre érkező migránsokat, hogy ne menjenek tovább Svédországba, mert nem fogja beváltani reményeiket és több okból kifolyólag nem lesz nekik jó. A svéd demokraták nemcsak a migránsokhoz szóltak, hanem így akarták felhívni a svéd választók figyelmét arra, hogy a kormány passzív és cselekvésképtelen.

Október végén a svéd köztelevízió tényfeltáró műsora, a Dokument utifrån riportot készített Európában a migránsok helyzetéről és útvonaláról. Magyarország vonatkozásában Takács Szabolcs, az európai ügyekért felelős államtitkár szólalt meg. Takács jól érthetően ismertette a magyar kormány álláspontját és intézkedéseinek hátterét a migrációs válsággal kapcsolatosan. Rámutatott a magyarok számára fontos aspektusokra, hogy miért nem tud a magyar kormány segíteni azokon, akik tulajdonképpen nem is segítségért jöttek Európába, és nem is Magyarországon akarnak menedékjogot kérni. Szabó kiemelte, hogy a schengeni határok védelméről szóló megállapodás kötelezi Magyarországot saját és egyben Európa határainak védelmére. Azt is mondta, hogy Magyarország gazdasági helyzetére való tekintettel, sajnos nehezen tudna megbirkózni az erejét meghaladó kihívásokkal.  A svéd belügyminiszter, Ygeman is nyilatkozott a műsorban, de ő érzékelhetően nem tudott semmi érdemit mondani a tévénézőknek.

A héten a vezető ellenzéki jobboldali, konzervatív párt, a Moderáták kezdeményezte az ideiglenes határzár újra alkalmazását Svédországban. A javaslata szerint a határellenőrzést újra be kell vezetni. Elemzők szerint viszont van egy kis gond. A Svédország szomszédságában fekvő országok mind EU-s tagországok, kivéve Norvégiát. A probléma, hogy az unión belül határt ellenőrizni kényes feladat. Egyébként is ütközik a szabad munkaerő-áramlás elvével. De úgy látszik, a tétlenség politikája nem vezetett eredményre.

Svédországban a múlt héten tízezer migráns folyamodott menekültstátuszért. Magdalena Andersson szocialista pénzügyminiszter októberben azt mondta, idézet: „hitelt kell felvennünk, hogy a menekültkrízist finanszírozni tudjuk”. Egy friss kimutatás szerint 286 svéd harcol az IS oldalán. A svéd Migrációs Hivatalban káosz van. Az önkormányzatok alig győzik anyagilag, másrészt pedig a megsokszorozódott munkaterheltséget is egyre nehezebben viselik. Tranzitszálláshelyek már alig vannak.

Ez idáig a svéd vezetés a migrációs hullám vonatkozásában homlokegyenesen a magyar kormány lépéseivel ellenkező irányban kommunikált, jobban mondva, nem kommunikált. Várakozott, nem cselekedett, és ebben a várakozásban volt ambivalencia, vagy inkább mondjuk ki, szemfényvesztés, amit korábbi írásunkban, „A svédeknek támadni tilos, de menekülni sem lehet” is kifejtettük. Feltehetően voltak elképzelések, amelyek a menekültipart célozták meg és a munkaerő bevándorlásra számítottak, de valahogy az egész félresikerült.

Figyelmet érdemel és egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenlegi két kormánykoalíciós párt, a szocialisták és a zöldek között erős a törésvonal. Elemzők szerint elérkezett az idő, hogy a szocialista kormányzópárt a koalíciós partner nélkül, egyezségre lépjen a Moderátákkal. Mivel a svéd politikában 2014 decembere óta egy igen sajátságos kormányválság van jelen, azaz egyik parlamenti párt sem tudja elérni, hogy a választók többségének a szavazatával kormányozzon, elemzők a jelenlegi kormánykoalíció felbomlását és egy új, politikai blokkpolitika feletti összefogást vizionálnak. Azt mondják, ez jelentené a helyzetre az alternatív megoldást.  

Másrészt azt is mondják a svédek, hogy ámítás, ha más országokat, amelyek nem fogadnak be migránsokat, minduntalan bírálunk. Merthogy a svédeket is egyszer csak eléri a valóság. Íme, megtörtént az, amitől tartottak, válaszút előtt állnak: vagy határzár és nemzetállam illetve megmaradás, vagy mindenáron liberalizmus és áldemokrácia. A svéd miniszterelnök a máltai EU-csúcson igyekszik javaslatokat letenni az asztalra. Mert a dublini szerződést megváltoztatni egyedül nem lehet. Ahhoz 27 tagállam beleegyezése is szükséges. 

Politidou Mária, Stockholm
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó