Bábel helyett
A Méltányosság Politikaelemző Központ javaslata a menekültek tájékoztatására
Olyan praktikus megoldást javaslunk, ami nem kíván politikai egyetértést, voltaképp csak egy kis belátást.
2015. szeptember 3. 13:28

Sokan, sokféleképpen nyilatkoztak az elmúlt hetekben a migránshelyzetről, s a különböző hírek gyakran egymást oltották ki. Az utóbbi napok kommunikációs zavara a konfliktus feloldása helyett épp hogy csak további feszültséget generált, egyben rámutatott arra, hogy a Tranzit zónák körül kialakuló válság nagymértékben az állam, a civilek és a migránsok közötti információáramlás gyengeségéből fakad.

Magyarország területére (hogy mi módon, miért, hogyan? – ezt most hagyjuk) beözönlött rengeteg ember. Egy ponton túl nem érdemes csak azt firtatni, onnan jöttek-e, ahonnan mondják, s azok-e, akiknek mondják magukat. Itt vannak. Fizikai jelenlétük húsbavágó valóság. Magyarországnak ezzel valamit kezdenie kell, de úgy látszik: egyelőre nem tud.

Nem „átfogó megoldásra” kívánunk javaslatot tenni, hiszen a menekült ügynek ezer ága-boga van. Olyan praktikus megoldást javaslunk, ami nem kíván politikai egyetértést, voltaképp csak egy kis belátást.

Kivetítőket javaslunk az ország „forró” pontjaira!

A határokra, a menekült-táborokba és a Keleti pályaudvarra! Kivetítőket, amelyek kellően nagyméretűek, hogy eléjük állva egy nagy tömeg rájuk nézve információkhoz juthasson. Magyarul, angolul, és a migránsok saját anyanyelvén, szírül, arabul, perzsául vagy afgán nyelven, akár önkéntes tolmácsok segítségével. S hogy mi lenne látható?

Nos, a magyar kormány és a hazai civil szervezetek folyamatosan frissülő többnyelvű tájékoztatói arról, amit a határátlépőknek, a táborokban lakóknak, vagy a pályaudvaron várakozóknak tudniuk kell.

Ilyen kivetítő a legégetőbben a Keletiben szükséges. Lehet persze, hogy a magyar kormány se tud semmit. Az is lehet, hogy amit 8-kor tudott, 10-kor már nem érvényes. De akkor – igen, akkor is – óránként mondania kell valamit. Tájékoztatni kell a bevándorlókat,  a rendőröket, a MÁV-ot, a magyar átlagközlekedőket és mindannyiunkat.

Mert az tájékoztatásnak kevés, hogy népvándorlás zajlik, s a magyar álláspont pusztán annyi, hogy ezt valahogy éljük túl.

Szóval mondjanak végre valamit, valami, ami követhető, ami támpontot ad. S legfőképp: ne higgyék, hogy csak a tett van és a szó semmit nem számít. Ha valamikor, hát most van szükség szavakra (is)!

Méltányosság Politikaelemző Központ
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó