Állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában
Kántor Zoltán szerint úgy látszik, hogy az utóbbi időben állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában.
2015. augusztus 13. 10:07

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: jövőre választási év lesz Romániában és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megnyilvánulások.

Ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben állandósultak a kedvezőtlen megjegyzések: míg korábban talán félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen megjegyzés, kijelentés román részről.

Kántor Zoltán azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak.

Magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon - fűzte hozzá.

"Magyarországot revizionizmussal vádolni (...) a nevetségesség kategóriája" - fogalmazott -, valószínűleg belpolitikai okokkal magyarázható a vehemens reakció.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet. A tárca közleménye szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes - hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott - kijelentéseire, amelyekkel "Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette".

E vádak azt mutatják, hogy "a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elitélése okoz" - fogalmaztak.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó