Fico: Magyarország tiszteletet érdemel
A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor.
2015. június 19. 20:53

Magyarország tiszteletet érdemel azért, hogy megpróbálja saját erőből megoldani az illegális bevándorlás következtében a határain kialakult helyzetet - vélekedett Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi Globsec biztonsági konferencia péntek délutáni panelbeszélgetésén.

"Szeretném bizonyos értelemben kifejezni tiszteletemet Magyarország iránt. Arról ugyanis nem sok szó esik, hogy Magyarországra több bevándorló érkezett, mint Olaszországba vagy Görögországba. És nem voltak rendkívüli csúcstalálkozók, senki nem kért semmit. Most azonban, amikor a migránsok Görögországba vagy Olaszországba érkeznek, ráadásul kisebb számban, mint Magyarországra, ebből egyszerre világméretű probléma van" - mutatott rá a szlovák miniszterelnök.
Fico úgy vélte, hogy "Magyarország igyekszik erre a problémára önállóan reagálni, ami tiszteletet ébreszt" a világban.

A szlovák kormányfő szerint a migrációs problémával foglalkozó legközelebbi találkozókon és dokumentumokban a görögországi és az olaszországi helyzet mellett "a Magyarországon kialakult komoly helyzetről is beszélni kell".

Fico ugyanakkor leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal, amit Orbán Viktor mondott a külső schengeni határ megvédésének szükségességével kapcsolatban. Szlovákiának a 98 kilométeres szlovák-ukrán szakaszon kell védenie a külső schengeni határt, ezért a problémát maga is nagyon jól ismeri - fejtette ki.
Pozsonyban pénteken nyílt meg a Globsec globális biztonsági konferencia, amelynek panelbeszélgetésén Bohuslav Sobotka cseh, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter vett részt.

Orbán Viktor egyebek között azt mondta, hogy a magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége, hogy megvédje határait. A magyar-szerb határon tervezett kerítés felépítését a miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte.

Orbán: nem várunk európai válaszra a menekültválság kezelésében

A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a Globsec biztonságpolitikai fórumon.

<div style='display:inline'><a href='http://go.cz.bbelements.com/please/redirect/20080/5/8/2/'><img src='http://go.cz.bbelements.com/please/showit/20080/5/8/2/?typkodu=img' style='border-width:0' alt='' /></a></div>

A magyar kormányfő erről a visegrádi négyek vezetőinek délutáni közös előadáspaneljén beszélt, ahol elmondta: a bevándorlás kérdése rendkívül összetett, van erkölcsi, gazdasági, demográfiai és biztonsági dimenziója, a lényeg azonban az, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény, amelyet meg kell akadályozni.
A magyar-szerb határon tervezett kerítés felállítását a miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte, s kijelentette, a fő szempont a határőrizet fenntartásának a kötelessége.

A "Dinamikus Visegrád: Energia, Növekedés, Versenyképesség" című panelbeszélgetésen Orbán Viktor azon véleményének is hangot adott, hogy egy ország jólétének legfőbb előfeltétele a stabil vezetés. Kifejtette, hogy az Európában népszerű szemlélet szerint a vezető feladata "mindössze" az intézmények irányítása, s amíg jól mennek a dolgok, ezzel nincs probléma. Mindazonáltal ha egyszer komolyabb probléma merül fel, az intézmények nem működnek megfelelő hatékonysággal, ezért a legfontosabb kihívások kezeléséhez erős vezetőkre van szükség.

A panelbeszélgetés röviddel a V4-es csoport kormányfőinek és Francois Hollande francia államfőnek a pozsonyi várban tartott találkozója után kezdődött.

A Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumának számító Globsec pénteken kezdődött meg a szlovák fővárosban. A Globsecet tizedik alkalommal rendezte meg a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC).
A rendezvényen több mint hetven országból mintegy ezer vendég, köztük másfél száz újságíró részvételével számolnak a szervezők. A meghívottak között tucatnyi elnök és miniszterelnök van, köztük a szlovák, a magyar, a cseh kormányfő és Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes mellett a horvát, az észt, a grúz, a szlovák, a macedón és a lengyel államfő, David Cameron brit kormányfő, az EBESZ és a NATO több vezető képviselője, és John McCain amerikai szenátor, volt republikánus párti elnökjelölt is.

Napi Gazdaság Online - MTI
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó