A kárpátaljai magyarságért szólt a zene
A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értéke, ha azokat tettek követik - hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kárpátaljai magyarság megsegítésére rendezett jótékonysági gálahangversenyen vasárnap, a Pesti Vigadóban.
2015. június 7. 22:50

Fekete György felidézte, hogy a Vigadó épületében egész vasárnap jótékonysági programokat tartottak; délelőtt az irodalom "idézte meg az összetartozás szellemét zenei kísérettel", majd gyermekek számára vetítettek rajz és animációs filmeket, rendeztek táncházat, este pedig gálakoncertre várták a segíteni vágyókat. Kiemelte: a gyűjtőakció segítségével befolyt összeget a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány közreműködésével az ottani magyar művészeti iskolákban tanuló gyermekek és családjaik támogatására ajánlják fel. "Példa ez a nap arra, hogy a művészet jótékony szelleme miként adhat a materiális jótékonyság számára erkölcsi indoklást" - tette hozzá.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át ebben az időszakban, annak ellenére, hogy ezekből a válságokból és nehézségekből az elmúlt száz évben is bőven kijutott a közösségnek. "Sorsunkat talán a legjobban az jellemzi, hogy a nagyapám az Osztrák-Magyar Monarchiában született, édesapám Csehszlovákiában, én a Szovjetunióban, a fiam pedig Ukrajnában úgy, hogy nem költöztünk sehová szülőfalunkból." Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani háború súlyos pénzromlást és nagyfokú létbizonytalanságot hozott magával, amely a kinti magyar közösséget gyakorlatilag "afrikai életszínvonalra" vetette vissza. Kiemelte: a kárpátaljai magyarság szülőföldjén, de továbbra is a nemzet részeként kíván fennmaradni, ehhez azonban fenn kell tartania oktatási rendszerét és művészeti képzéseit.

A jótékonysági nap délelőttjén a színházművészeti tagozat tagjai Farkas Árpád, Ferenczes István, Grendel Lajos, Kányádi Sándor, Király László, Tőzsér Árpád, Vári Fábián László, Ágh István, Czakó Gábor, Kiss Anna és Temesi Ferenc műveiből olvastak fel. A népzenei és néptáncműsorban fellépet mások mellett a Vasas Táncegyüttes Obsitos Csoportja, az Ürömi Bot-ladozók Táncegyüttes, a Csepel Táncegyüttes, a Zalka-Bólyai Táncegyüttes, a Tököl Táncegyüttes és Kóló zenekar, a Duna Művészegyüttes szólistái, a nyárádszeredai Bekecs Együttes, valamint a kárpátaljai Borzsavári Népi Együttes, a gálakoncerten pedig a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara adott elő részleteket Georges Bizet és Erkel Ferenc műveiből.

hirado.hu - MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó