Ot év kritikus lesz az éghajlatváltozás szempontjából
Ezen a héten, Bonnban folytatják az előkészítését az új éghajlatvédelmi egyezménynek, melyet a párizsi éghajlatváltozási csúcson kellene aláírni.
2015. június 2. 19:19

Samantha Smith, a WWF nemzetközi éghajlatváltozás és energia munkacsoportjának vezetője szerint a tárgyalópartnereknek három fő kérdésre kell fókuszálniuk. Jelentősen csökkenteni kell a kibocsátásokat az elkövetkező 5 évben, biztosítani kell, hogy az azt következő időszak kibocsátás-csökkentési vállalásai a tudományos tényekre épüljenek és igazságosak legyenek, és végül, el kell érni, hogy a szegényebb közösségek is megkapják a megfelelő segítséget ahhoz, hogy fel tudjanak készülni az éghajlatváltozás jövőbeni hatásaira.

 Az elkövetkező öt évben (2015-2020) szükséges kibocsátás-csökkentési lépések

"Egyértelmű, hogy hiába sikerül megkötni a globális éghajlatváltozási egyezményt, ha a kibocsátások az elkövetkező öt évben emelkedni fognak, azaz mielőtt a megállapodás életbe lép. Márpedig a jelenlegi trend ezt vetíti előre, hacsak nem hozunk azonnali intézkedéseket." - mondta Smith, aki idézett a Nemzetközi Energia Ügynökség jelentéséből is, miszerint az energiához köthető kibocsátások tavaly - 40 év után először - stagnáltak, mely a zöldebb energiapolitika közvetlen következménye.

"A megújuló energiákkal és az engeriahatékonysággal kapcsolatos technológiák folyamatosan fejlődnek, és egyre megfizethetőbbé válnak, a piac pedig sokkal gyorsabban felszívja őket, mint ahogy azt az előrejelzések mutatták. Tudjuk, hogy a különféle politikai ösztönzők - melyek azt célozzák, hogy ezt a folyamatot gyorsítsuk - valóban működnek, csökkentik a kibocsátásokat és olyan egyéb hasznokkal is járnak, mint a tisztább levegő, vagy az új munkahelyek létrehozása. Ezek mind olyan intézkedések, melyekkel a kormányok azonnal élhetnek" - tette hozzá.

A bonni tárgyalás résztvevői több egyeztetésen is részt vesznek majd, hogy megtárgyalják ezeket a kérdéseket. Ami most a legfontosabb, hogy a problémák ismételt átbeszélése helyett konkrét javaslatok szülessenek illetve, a tárgyalópartnerek előkészítsék a decemberi párizsi döntést.

A 2020 után szükséges lépések

"A tudomány állása szerint a kibocsátásoknak 2020 előtt kell tetőzniük, utána pedig erőteljesen csökkenniük. Ennek megfelelően az új éghajlatváltozási megállapodásnak a 2020 utáni évtizedre vonatkozó szükséges lépéseket is tartalmaznia kell, hogy a megfelelő utat tudjuk követni, méltányosan elosztva a terheket." - mondta Smith.

A WWF az alábbiakat szeretné viszontlátni az egyezmény tervezetében, melyen Bonnban jelenleg dolgoznak:

  • Egy olyan mechanizmust, amely biztosítja a folyamatos ellenőrzést és a felgyorsítja éghajlatváltozáshoz köthető intézkedéseket, összhangban a tudomány állásával,
  • A megfelelő források azonnali hozzárendelése az éghajlatváltozáshoz köthető intézkedésekhez, ami egyrészt biztosítja a kibocsátások csökkentését, másrészt pedig segítséget nyújt a fejlődő országok alkalmazkodásban,
  • Nemzetközi cél kitűzését az alkalmazkodásban és egy erős, működő mechanizmust a károk és veszteségek kezelésére, valamint
  • Annak a felismerését, hogy a földhasználathoz köthető, valamint az erdőgazdálkodásból származó kibocsátások kritikusak.

Nehéz kérdések, melyekkel már most foglalkozni kell

A koppenhágai klímacsúcs egyik fontos tapasztalata az volt, hogy a nehéz kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó döntéseket nem szabad a végére hagyni.

"A tárgyalópartnereknek nem szabad elnapolniuk a nehéz döntéseket. Egy világos folyamatban kell megállapodniuk arról, hogy hogyan kezelik az olyan érzékeny témákat, mint a méltányosság, a károk és veszteségek, a finanszírozás és az új megállapodás jogi formája. Ezeknek az egyeztetéseknek már a tartalmat érintően is meg kell kezdődniük Bonnban, amilyen korán csak lehet" - mondta Smith.

Korábban Genfben már láthattuk, hogy a szokásostól eltérően a tárgyalóknak sikerült megállapodniuk egy egyezmény tervezetében. "Ezen az úton kell tovább haladnunk annak érdekében, hogy a vezetők egy ambiciózus, tudományos alapokon nyugvó és igazságos egyezményben állapodjanak meg idén Párizsban" - tette hozzá.

wwf.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az év vége előtt lezárulhat a feltételességi eljárás
    Ha a kormány az általa tett vállalásokat teljesíti, akkor a feltételességi eljárás még az év vége előtt lezárulhat és Magyarország forrásvesztés nélkül léphet át a 2023-as esztendőbe - mondta az igazságügyi miniszter az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges, az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában, hétfőn este.
  • Nemzetek Ligája – Csoportmásodik a Rossi-legénység
    A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája 6., zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.
  • Orbán Viktor gratulált az olasz jobboldali vezetőknek
    A megszokott diplomáciai, udvariassági formuláknál jóval intenzívebb kommunikáció zajlik Orbán Viktor miniszterelnök és a várhatóan kormányt alakító olasz jobboldali pártok vezetői között; a vasárnapi parlamenti választás óta több üzenet-, illetve levélváltás is történt a magyar és az olasz partnerek között – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn.
MTI Hírfelhasználó