Áder János: A 24. órában vagyunk, de most még változtathatunk
Honlapot indított a köztársasági elnök www.elobolygonk.hu címmel, hogy minél több aláírás összegyűljön a decemberben esedékes klímacsúcsra.
2015. május 15. 21:38

Párizsban az lesz a világ vezetőinek feladata, hogy megoldást találjanak a Föld – környezetszennyezésből adódó – halálos betegségére, a globális klímaváltozásra. Áder János a világon elsőként csatlakozott Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez, akinek célja, hogy a következő hónapokban egymilliárd (!) aláírást összegyűjtve a Föld lakói nyomást gyakoroljanak a világ vezetőire a glóbusz egészségének helyreállításáért. Mert a tudósok szerint már a 24. órában vagyunk! A hirado.hu kérdéseire az elnök az államfői rezidencián válaszolt.

 
Áder János az elnöki rezidencián, 2015. május 13-án. (MTI-fotó: Bruzák Noémi)(MTI-fotó: Bruzák Noémi)

Az ambiciózus terv lényege tehát, hogy decemberre összegyűljön egymilliárd támogató aláírás. Itt, Magyarországon mennyi támogatóra számít?

- Al Gore a világon minden hetedik embert szeretne megszólítani és arra biztatni, hogy az általa indított honlapon – a liveearth.org címen – legalább egy perc erejéig elidőzzön, regisztráljon és "emelje fel a hangját". Mi is átvettük ezt a megfogalmazást: az elobolygonk.hu oldalon mi is azt kérjük Magyarország polgáraitól, hogy emeljék fel a hangjukat. Ez nem jelent mást, mint hogy ha egyetértenek a célkitűzéssel, akkor - egy rövid regisztráció után, ami megfelelő adatvédelmi megoldásokkal körbe van bástyázva – csatlakozzanak a felhíváshoz.

- Nyomást gyakorolni azokra a politikai döntéshozókra, különösen a nagy szén-dioxid-kibocsátással rendelkező országok vezetőire, akik részt vesznek majd a párizsi csúcstalálkozón. Hiszen ma már nemcsak szemtanúi, de szenvedő alanyai is vagyunk annak, amit globális felmelegedésnek hívunk, s aminek a legfőbb előidézője maga az ember. Egy több mint 270 tudósból álló testület – az ENSZ tudományos tanácsadó testülete – írt egy nagyon részletes tanulmányt, amelyben összefoglalták, hogy mire kell felkészülnie a Föld népességének, minden egyes országnak, hogyha nem változtatunk a mostani tendencián.

- A legfontosabb, hogy most még változtathatunk. Változtathatunk azzal, hogy a jövőben nem bocsátunk ki olyan sok szén-dioxidot, üvegházhatású gázt a légkörbe. Mi fog történni, ha jelentősen nő a földfelszíni hőmérséklet? Például elkezd olvadni a jégtakaró mindenütt: nemcsak a sarkvidékeken, hanem a hegyekben is. Ez megkezdődött – sőt, drámai méreteket ölt! Elkezdett emelkedni a tengervízszint, ami nagyon sok embert, akik közvetlenül a tengerpart mentén élnek évezredek óta, a lakóhelyének elhagyására fog kényszeríteni…

- A hollandok megtanultak védekezni, majd magasítják a gátjaikat, de például Banglades esetében ez már nem ilyen egyszerű. Ötvennégy olyan ország van, ezek kicsi szigetállamok, amelyek, ha nem vigyázunk, lehet, hogy tényleg eltűnnek a Föld színéről, ilyen például a Marshall-szigetek. Az ott élőknek más földrészekre kell költözniük. Ha nem változtatunk, szélsőséges időjárási viszonyokra kell készülnünk: ahol eddig nem volt aszály, ott gyakrabban lesz, ott pedig, ahol eddig ritkán volt árvíz, nagy árvizek várhatók. A tengerek elsavasodása következtében teljes ökoszisztémák borulhatnak föl, ami a tengeri faunát érinti érzékenyen, ez pedig természetesen a tengeri halászat jövőjét is befolyásolja. Tegyük hozzá: ma egymilliárd ember elsődleges táplálékforrása a tengerekből, óceánokból származik. Vízellátási problémák, élelmiszer-termelési és -ellátási gondok várhatók. És nem utolsósorban, ha ez a helyzet bekövetkezik, akkor azok az emberek, akik ezeken a területeken élnek, elvándorolnak majd, tehát lesz egy a mainál jelentősebb migráció is. Az ENSZ-jelentés azt is valószínűsíti, hogy a fogyatkozó vízkincs birtoklásáért háborúk robbanhatnak ki.

Tehát komoly feladvány, amit december elején Párizsban meg kell oldani. Bár korábban is próbálták, eddig nem sikerült. Sem Kiotóban, sem például hat éve Koppenhágában. 

- Kiotót csak részben tekintem kudarcnak: egyrészt azért, mert azon országok többsége, amelyek aláírták a jegyzőkönyvet – így például Magyarország is –, vagy teljesítette, vagy túlteljesítette a vállalását. Ha nincs Kiotó, ma még több szén-dioxid lenne a légkörben, és még nagyobb problémáról beszélnénk. Ugyanakkor azok az országok, amelyek vagy nem írták alá, vagy mentességet kaptak az egyezmény alól, mint például Kína vagy Portugália, jelentősen növelték az elmúlt 25 évben a szén-dioxid-kibocsátásukat. Olyan mértékben növelték ipari tevékenységüket, hogy összességében, a kiotói megállapodás ellenére, 30 százalékkal nőtt a légkörben található szén-dioxid mennyisége. De ha nincs Kiotó, a helyzet még rosszabb lenne. Ami utána történt, Koppenhága, Cancun vagy Durban, az valóban kudarc.

 Mit reméljünk akkor a párizsi csúcstól? 

- Komoly kihívás, hogy a részt vevő országok át tudják-e lépni a saját árnyékukat decemberben. Mi a probléma lényege? Az, hogy ugyan ma már mindenki elfogadja, hogy baj van, de a fejlődő országok azt mondják: kedves fejlett országok, Európai Unió, Egyesült Államok, Kanada, Japán, ti befutottatok egy fejlődési pályát, ehhez fölhasználtatok ennyi meg ennyi energiát, kibocsátottatok ennyi meg ennyi szén-dioxidot. Nekünk is jogunk van ahhoz, hogy ugyanazt az életszínvonalat, amit ti már elértetek ennek révén, mi is elérjük. És ha ehhez környezetszennyezés társul, ezt a lehetőséget nekünk akkor is biztosítani kell.

Érvelésük logikus. 

- Látszólag. A probléma az, hogy míg korábban a Föld természetes reprodukciós képessége kompenzálni tudta a fejlődéssel együtt járó káros mellékhatásokat, addig erre ma már képtelen. Az elmúlt száz évben több mint háromszorosára nőtt a Föld népessége, óriási léptékben emelkedett az energiafelhasználás, vízfogyasztás. Kiirtottunk rengeteg erdőt. A glóbusz védekezőmechanizmusa megsérült, ennek következtében pedig ma már az újabb károsanyag-kibocsátás feldolgozására, hatástalanítására nem képes.

A Föld kibillent egyensúlyi állapotából, mert több erőforrást használunk föl, mint amennyit a természetes reprodukciós folyamatai révén pótolni képes. 

Ha az előbb leírt zárt logikából nem tudunk kitörni, ha a fejlődők és fejlettek vitájában nem születik megállapodás, akkor nem is fogjuk megoldani a problémát. De megoldás természetesen van, köszönhetően a modern technikának. Amiből viszont kevés van, az az idő. A huszonnegyedik órában vagyunk!

Most indított honlapján, az elobolygonk.hu-n úgy fogalmazza meg, hogy a párizsi klímacsúcs az utolsó lehetőség. Ha ezt elmulasztjuk, visszafordíthatatlan változások következnek be. Olyanok, amelyeknek a következményeit az emberiség már soha többé nem tudja orvosolni. 

- Ez így van. Azért fogalmazok én is többnyire drámaian, mert azt látom az elemzésekből, hogy nagyon kevés a rendelkezésünkre álló idő. Párizs nem tudja megoldani az összes problémát, ez ma már világosan látszik. Az a kérdés, hogy egy nagy lépést teszünk-e előre, vagy egy eredménytelen csúcstalálkozó után a nyomasztó tehetetlenségérzés uralkodik el a résztvevőkön. Párizs fontos állomás, de nem a végállomás. Aki azt hiszi, hogy itt minden problémát megoldunk, és nem marad további teendőnk 2016/17-re, az csalódni fog.

Attól tartok, a politikusok hiába is tudnának megállapodni az optimális megoldásban, nem sok eszközük van ma arra, hogy a globális ipari-pénzügyi csoportokat rá tudják kényszeríteni az új szabályok betartására. 

- Azért van rá példa. Itt volt az úgynevezett CFC-gázok, az ózonkárosító gázok ügye. Ha nem történt volna meg ezek betiltása, akkor ma a becslések szerint mintegy 20 millióval több bőrrákos beteg lenne szerte a világban. Az azbeszt betiltása is sértett ipari érdekeket, ott is lobbiztak az ipari szereplők, mégis betiltották. Következő példa az ólommentes benzin. Sértett ipari érdekeket? Át kellett állni egy új technológiára? Más típusú motorokat kellett kifejleszteni? Az üzemanyagtöltő állomásokon át kellett állítani a rendszert? Igen! Sikerült megoldani zökkenőmentesen? Okozott ez bármilyen gazdasági visszaesést a világban? Nem. Tehát vannak pozitív példák arra, hogy egy problémát, ha akarjuk, közös akarattal, megfelelő szankciókkal alátámasztva meg tudunk oldani.

 Értem. Tehát az elnök úr optimista. 

- Inkább realista vagyok. Nyilván létezik a gazdasági-ipari csoportok ellenállása, és létezik a rövid távú politikai szempontok ereje is, hiszen az éppen hatalmon lévő politikusok számára a változtatás kockázattal jár. Ők olyan döntéseket kell hogy meghozzanak, amelyek ipari érdekeket, gazdasági érdekeket, munkahelyteremtéssel vagy munkahelyek megőrzésével kapcsolatos érdekeket sérthetnek. Egyetlen ország politikai vezetői sem fognak fejjel menni a falnak. Mindenki mérlegelni fogja e döntéseknek a következményeit, és csak akkor megy bele egy ilyen nemzetközi megállapodásba, ha úgy érzi, hogy egyrészt ezt magára nézve mindenki kötelezőnek tartja, másrészt, ha ő maga ennek a megállapodásnak a rövid távú politikai-gazdasági-társadalmi következményeit ki tudja védeni. Ez a nagy feladvány igazából, és ezért is nehéz a megállapodás. Én egyébként a kulcsát ennek a dolognak abban látom, hogy az igazán nagy szennyező országok vezetői meg tudjanak állapodni.

Áder János az elnöki rezidencián, 2015. május 13-án. (MTI-fotó: Bruzák Noémi)

(MTI-fotó: Bruzák Noémi)

Kína, India, Egyesült Államok? 

- Alapvetően az Egyesült Államok és Kína. Ha ők lépnek, nyert ügyünk van, mert a káros kibocsátás közel feléért felelős két országról van szó. Megállapodásuk kényszert és késztetést jelentene a többi ország számára is.

Eddig a politikusok és a gazdasági erőcsoportok felelősségéről beszéltünk. Beszéljünk egy kicsit az egyes ember lehetőségeiről is! 

- Joggal tehető föl kérdésként, hogy én mit tehetek a klímaváltozás ellen. Ez fontos kérdés, de az is, hogy milyen következményei vannak a klímaváltozásnak ránk nézve. Vegyük Magyarország példáját. Elsivatagosodás Magyarország bizonyos részein? A Duna–Tisza közén? Beszélgetünk már néhány éve arról, hogy ott csak öntözéssel tudjuk fönntartani a mezőgazdasági kultúrát. Rendkívüli áradások? A Duna minden korábbi rekordot megdöntő árhullámai? A Tisza rendkívüli áradásai? Ennek következtében szükségtározók építése? Esetleg a termelési kultúránk átalakítása? Szárazságtűrőbb növények nemesítése és termesztése? Az éghajlati övek északabbra tolódása következtében más növényi szerkezet kialakítása vár ránk. Az öntözés támogatása? Az öntözési kultúra fejlesztése? Az ehhez kapcsolódó szaktudás bővítése? Hogyan tudunk kevesebb vízzel, hatékonyabban ugyanolyan terméseredményt elérni? Ezek a következő időszak nagy kérdései. Ezzel párhuzamosan védeni is kell a vízbázist, megóvni az elszennyeződéstől, megoldani azt, hogy ugyanennyi vízzel tudjunk öntözni 20 év múlva is. És ugyanennyi vizet tudjunk inni 50 év múlva is. Ne raboljuk le a saját vízkincsünket! Hagyjuk meg exportképes terméknek, hiszen hamarosan azzá válik. Az a tiszta csapvíz, amit mi ma óvatlanul és felelőtlenül folyatunk el, exportképes termék lesz néhány évtized múlva. Tehát miközben – érthetően – a mindennapi problémák foglalnak le mindannyiunkat, jó, ha kicsit távlatosabb kérdések is a szemünk előtt lebegnek. Most például az interneten támogathatom a Föld gyógyulását. Egy gombnyomás erejéig én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy a közös jövőnkért aggódók hangja Párizsban erősebb legyen.

A gombnyomás nyilván nem elég. 

- Biztosan ismeri a Száll a kakukk fészkére című regényt vagy az abból készült filmet. Abban van egy meghatározó jelenet, ami arról szól, hogy hogyan tudunk – vagy nem tudunk – kitörni egy csapdahelyzetből. Van egy hatalmas, egymázsás csaptelep a színen, McMurphy, a főszereplő pedig azt mondja, hogy úgy tudunk innen kiszabadulni, hogy azt fölemeljük, egyszerűen bedobjuk a rácsozott ablakba és kimegyünk. Próbálja, próbálja, de nem megy neki. És akkor odamennek hozzá az ápoltak, a társai hogy: „Na, mi van? Mégsem sikerül megszöknöd? Neked sem sikerül?” És ő mit mond erre? Azt, hogy „én legalább megpróbáltam”. És a végén a csattanója a filmnek az, amikor az indián származású óriás, a Főnök, aki végig azt tetteti, hogy süketnéma, megfogja a mázsás csaptelepet, fölemeli, ahogy McMurphy mondta, belevágja az ablakba, és elsétál a zárt intézetből. Ő végül kiszabadul.

Azon kívül, hogy regisztrál valaki az elobolygonk.hu honlapon és csatlakozik a felhíváshoz, van jó néhány gyakorlati lehetősége is, amit a hétköznapokban tenni tud az ügy javára. 

- Igen. Az például az én felelősségem, hogy a pillepalackot a hulladékszigetre viszem el. Vagy: ma már részben uniós támogatással napelemet és napkollektort lehet szerelni a házak tetejére. Ha végigmegyünk Európa nyugatibb felén, lassan már a tehénistállókon is ezt látjuk. Ezzel ugyanis a ház energiafogyasztását részben vagy egészben meg lehet oldani. Modern technológiákat használunk ahhoz is, hogy az épületek szigetelése optimális legyen, azaz kevesebb energiával fűtsük, hűtsük a lakásainkat. Takarékosabban bánhatunk a vízzel. Ezek apróságok, de így mégis igazzá válik a közmondás: sok kicsi sokra megy. Ha mindenki egy picit jobban odafigyel ezekre a dolgokra, már előrébb leszünk. És még ezer módszert föl lehetne sorolni: kevesebbszer permetezek, másfajta vegyszert használok, szárazságtűrő növényeket telepítek a kertbe. Ha kivágok egy fát, ültetek másik kettőt, és nem lebetonozom a helyét. Igen, ezek apróságoknak tűnnek – de a gyermekeinket már erre kellene nevelnünk.

Pauska Zsolt, hirado.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó