Látványosabb fejlesztések lehetségesek Budapesten
Az eddiginél is látványosabb fejlesztések valósulhatnak meg 2020-ig Budapesten európai uniós támogatással - erről Tarlós István főpolgármester beszélt az M1-en.
2015. május 15. 10:36

Olyan uniós támogatású projektek valósulhatnak meg a következő években, amelyek közszolgáltatási vagy idegenforgalmi szempontból fontosak - mondta Tarlós István.

Ezek között említette például az 1-es villamos meghosszabbítását Kelenföldig, illetve a vonal északi végének fejlesztését, az újpalotai villamosvonal kiépítését, a 3-as metró felújítását, a Kelenföld és Őrmező között megvalósítandó intermodális fejlesztéseket, a Fővárosi Állat- és Növénykert felújítását, valamint egy új hulladékhasznosító megépítését.

Tarlós István beszélt arról is, hogy szerinte a 2024-es olimpia megrendezéséből "csak hasznunk lehet". Azt mondta, Budapest fel tud készülni az olimpiára, nagyon sok, a nyári játékok megrendezéséhez is szükséges, közlekedés- és infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg 2020-ig.

A főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a BKV a biztonságos működéséhez szükséges forrásokat megkapja az államtól.

Arra reagálva, hogy a Népszabadság pénteki számában arról írt, a Margit híd felújítására vonatkozó projekt 12 milliárdról "menetközben bruttó 30 milliárd forintra duzzadt", Tarlós István kijelentette: "ez nem igaz", húszmilliárd forint a számla, és ez nem menetközben duzzadt meg, hanem 2009-ben erre kötöttek szerződést.

A Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatban azt mondta, hogy a számlák nyilvánosak lesznek, a közbeszerzést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) készítette elő és bonyolította le, és "valóban a legjobb ajánlatot fogadták el".

Tarlós István közölte, a budai fonódó villamoshálózat időre elkészül. Szeptemberben a Széll Kálmán téri ágon elindulhat a közlekedés, és februárra a beruházás egésze befejeződik - tette hozzá.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése
    A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése az Alapjogokért Központ kutatása szerint, és ez sérti a nemzetállamok szuverenitását - mondta Szolomayer Balázs, a kutatóintézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.
  • Megújul a jáki templom és környéke
    A 2017 végén megkezdett munka újabb fázisáról szólt A jáki apátsági templom restaurálásának folytatása és értékeinek bemutatása elnevezésű beruházás helyszíni projektismertetője július 9-én.
  • Draskovics a rádióból üzent: jövő héten dönt a BKK a Lánchídról
    Jövő héten kerül a BKK igazgatósága elé a Lánchíd felújításának pályázati kiírása. Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke erről a Klubrádióban számolt be, a testület tagjai is csak innen értesültek, hogy milyen döntés előtt állnak. Közben műszakilag felülvizsgálták a Lánchíd felújításának részleteit, hogy melyek azok a részletek, amelyek elhagyhatók és mely esetekben olcsóbb a csere, mint a restaurálás.
MTI Hírfelhasználó