A jövő héten benyújtják a költségvetési javaslatot
Jövő héten az Országgyűlés elé terjeszti a kormány a 2016-os költségvetési törvényjavaslatot, amelyet június végéig fogadhat el a Ház - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt az előző napi kormányülés döntéseiről.
2015. május 7. 16:17

Elmondta, hogy a tanácskozáson meghallgatták Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét és Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét is.

A miniszter tájékoztatása szerint a kabinet ülésén a kormányhivatalok kapták feladatul annak megszervezését, hogy a lakosság dönthessen arról, mely állami díjak csökkenjenek jövőre.

Beszámolt arról is, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek feladatul szabták az e-kártya rendszer kidolgozását, amelynek lényege, hogy egy személyi, társadalombiztosítási és adóazonosításra egyaránt alkalmas szisztéma lenne.

Minden devizahiteles jobb helyzetbe kerül

A banki elszámolás után minden devizahiteles jobb helyzetbe kerül, mint korábban volt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János jelezte, hogy a banki elszámolás és a forintosítás 1,3 millió ügyfelet érint, akiknél e lépésekkel összesen ezermilliárd forint marad.

Hozzátette ugyanakkor, hogy lehetnek olyan ügyfelek, akik csalódottak, mert az elszámolás alapján úgy érzik, több járt volna nekik. Az ezzel kapcsolatos vita lefolytatására a jogszabály lehetőséget biztosít - jegyezte meg, megismételve: a kormány mindent megtett, amit ebben a helyzetben megtehetett.

A miniszter tudatta azt is, hogy a szerdai kormányülésen foglalkoztak a magáncsőd intézményével, amelyről meghallgatták Trócsányi László igazságügyi miniszter véleményét.

Lázár János növelné a közbeszerzések nyilvánosságát

2016 nyarától az egész közbeszerzési rendszert digitalizálják.

A közbeszerzések nyilvánosságát növelő törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek Lázár János május közepén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az új törvény - amely a tervek szerint idén november 1-jén lépne hatályba - érdemi változást hoz a közbeszerzéseknél.

Szavai szerint nem a legolcsóbb ajánlatok kapják a legmagasabb pontszámot, hanem előtérbe helyezik a munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztés szempontjait, minőségi alapokra helyezik a kiválasztást.

A javaslat szerint csökken az üzleti titoknak minősülő adatok köre, pontosítják a kizárási okokat, felelősségi viszonyokat. Lázár János célként jelölte meg, hogy a kis és közepes cégeket is helyzetbe tudják hozni.

Mentesülhetnek a háziorvosok az iparűzési adó alól

Mentesíthetik az önkormányzatok a háziorvosokat az iparűzési adó megfizetése alól 2016-tól - jelentette be a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János arról is beszámolt, hogy jövőre is fenntartják a dohányipari cégek egészségügyi hozzájárulását, amely összesen 11,5 milliárd forint.

A kormány döntött arról, hogy az EBRD-vel kötött eredeti megállapodásnak megfelelően 2016-ban megkezdik a bankadó csökkentését, a kabinet reményei szerint a pénzintézetek növelik a kihelyezett hiteleik nagyságrendjét.

A tárcavezető azt is megerősítette, hogy a reklámadó mértékét 5,3 százalékban maximálják, 100 millió forint árbevételig pedig nem kell megfizetni.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó