József Attila és Márai
Április 11. a költészet napja, ezen a napon született József Attila. Ugyanekkor, csak öt évvel előbb látta meg a napvilágot Márai Sándor is.
2015. április 11. 09:33

Az alábbiakban a két óriás egy-egy versét olvashatják, melyek e születésnap jegyében születtek.

 

 

 

ÁPRILIS 11

 

 

A talló kalászait hányva

S a verebek közé belesvén

Nagy szél kapott föl egyszer engem

Hirtelen, áprilisi estén.

 

Gyerekeit kereste arra

S engem talált ott épp az utban.

Bömbölt, örült s én mosolyogva

Rengeteg mellén elaludtam.

 

Vitt falvan, földeken keresztül,

Meghempergetett jó sárosra,

Cibálva és kacagva vitt egy

Pesti, csatakos külvárosba.

 

Az uccán vídám jasszok lógtak

S még vidámabban verekedtek,

Kiabáltak, kiabáltunk és

A jasszok végül berekedtek.

 

Mondom, valami nagy ünnep volt,

A hívek templomokba mentek

És reszketve, szomorú kézzel

Áldották őket meg a szentek.

 

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt

A szívekben nagy, esti béke.

A gyilkos végzett emberével

S úgy menekült, kalaplevéve.

 

Reménységnek és tulipánnak

Kicsikis deszka alkotmányba

1905-ben ígyen

Iktattak be az alkotmányba.

 

A kártyás munkásnak fiúként,

S a szép, ifjú mosóasszonynak,

Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,

Fejkendőbe kötözött gondnak.

 

A szegényasszony rég halott már,

De fiát a szél el nem hagyja,

Együtt nyögünk az erdőn éjjel

S együtt alszunk el virradatra.

 

1925. ápr. 11.

 

Márai Sándor

 

Este nyolckor születtem, fújt a szél.

Kassát szerettem és a verseket,

A nőket, a bort, a becsületet

S az értelmet, mely a szívhez beszél.

Mást nem szerettem. Minden más titok.

Nem könyörgök s ne irgalmazzatok.

gondola
  • Ismét igazolódott, a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök
    Az ellenzéki pártok próbálják csökkenteni a Márki-Zay Péter által okozott kárt azzal, hogy gyámság alá helyezik a kapitányt, ami azt is jelenti, hogy ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsány a főnök – értékelte az elmúlt hetet a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus, aki kitért arra is, hogy miért lett kudarcos a baloldal nép­szavazási kezdeményezése, illetve a polgári kormánynak miért fontos a kultúra és a tudomány.
  • A többség szerint Orbán Viktor jobban képviseli az emberek érdekeit, mint Márki-Zay Péter
    Az országgyűlési választások – április harmadikára kitűzött – időpontjához közeledve egyre inkább felértékelődik a jobb- és baloldal által kínált jövőkép konfliktusának kérdése - mutat rá a Századvég legfrissebb elemzésében.
  • Elpusztít bennünket a radikális baloldali szentháromság
    Lemondott professzori rangjáról a torontói egyetem ismert kutatója, Jordan B. Peterson. A kanadai akadémikus, sztárpszichológus azzal magyarázta döntését, hogy a faji és szexuális sokszínűséget hirdető progresszív eszmék lebontják az oktatás és a tudomány intézményeit, a szólásszabadság fogalmát újraértelmezve pedig végül pusztulásba hajszolják a nyugati világ kultúráját és társadalmait is. A szerző meglepetésre Vlagyimir Putyintól is idéz: az orosz államfő a nyugati haladóknak tulajdonítja azokat az eszméket, amelyek szó szerint népirtásba torkollottak a hazájában.
MTI Hírfelhasználó