Történelmi rekordot ért el a mezőgazdaság
Negyven százalékkal növelte a kibocsátást a magyar mezőgazdaság az elmúlt négy évben, ami történelmi rekord Fazekas Sándor agrárminiszter szerint - írta a Magyar Hírlap.
2015. március 25. 08:53

A lap szerdai számában a miniszter kiemelte: optimista az ágazat jövőjével kapcsolatban, hiszen nagy erőfeszítéssel, megküzdve gyakran a természeti elemekkel, de sikerült a mezőgazdaságot növekedési pályán tartani.

"A következő időszakban a gazdasági szabályozók, támogatások által, a szakmai hátteret megadva, egyúttal az új piacok megszerzésével erősítjük az agráriumot" - mondta.

A növekedési pálya tartós fenntartása szerinte több tényezőtől is függ, az árak, a világ és Magyarország élelmiszer-fogyasztásának alakulásától is. Mindkettőben van növekedési tartalék.

A belső keresletet erősítheti szerinte, hogy a háztartások végre megmenekülnek a devizahitelektől, és egyre szebb számokat produkál a turizmus is.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e újabb állami földprogram, kijelentette: "folytatjuk a megkezdett munkát, a Földet a gazdáknak programot". Minden felszabaduló területet meghirdetnek, eddig kétszáznyolcvanezer hektárnál tartanak, hétezernél több új gazda, földbérlő van.

Mintegy hatszázezer hektárnyi állami földterület van, termőföld, ebből négyszázezer hektárig tudnak elmenni a programban - tette hozzá, megjegyezve, hogy a kisebb, egy-három hektárnyi kiterjedésű állami területeket folyamatosan értékesítik.

Kitért arra is, hogy nem hallgat a tárca a Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. A miniszter hangsúlyozta, a tárca álláspontja az, hogy Kiss Szilárd mint agrárattasé, jól végezte a munkáját. Például 2012-2013-ban huszonöt százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba.

"Az ezen túlmenő tevékenységéről nincs tudomásom. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" - tette hozzá.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó