Sorozatban jön a Suzuki Vitara Esztergomból
A héten három japán vállalat jelentett be új beruházásokat, amelyekkel összesen több száz új munkahelyet hoznak létre - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Suzuki Osamuval, a japán autógyár tulajdonosával indította el a gyártást.
2015. március 5. 17:41

"Ahol munka van, ott minden van, a jövőről ezt gondoljuk" - mondta köszöntőjében Orbán Viktor, majd emlékeztetett arra, hogy Magyarország célja a teljes foglalkoztatás, melyet "2018-ban el is fogunk éri". Japán 3,5 milliárd eurós összberuházásával Magyarország legnagyobb zöldmezős ázsiai befektetője, a 149 működő vállalat közvetlenül 25 ezer embernek ad munkát - ismertette Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ezen a héten három japán vállalat jelentett be új beruházásokat, amelyekkel összesen több száz új munkahelyet hoznak létre.

A miniszterelnök köszöntötte a januárban 85. születésnapját ünneplő Szuzuki Oszamut és elmondta: ígéretéhez híven megépül Komáromnál az új, teherautók közlekedését is lehetővé tevő Duna-híd. Az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út 2018-ra tervezett átadásáról Orbán Viktor azt mondta "van rá esély". "Óriási harcokat folytatok a saját bürokráciánkkal, hogy a beruházás a tervek szerint elkészüljön" - tette hozzá. A miniszterelnök bejelentette, hogy még az év első felében Esztergomban Romanek Etelka polgármesterrel aláírja a város és a kormány közötti megállapodást, amely biztosíthatja a város hosszabb távú fejlődését.

Szuzuki Oszamu elmondta, az esztergomi gyárat 24 év alatt két és fél milliónál több autó hagyta el, az itteni üzem a Suzuki harmadik legnagyobb egysége a világon. A gyárban 3100 ember dolgozik, a beszállítók 25 százaléka magyar vállalkozás, a programban 74 cég vesz részt, így közvetve harmincezer embernek biztosítanak megélhetést. A gyár sajtóközleménye szerint a Magyar Suzuki 70 ezer Vitara előállítását tervezi a gyártás első évében. A modellt innen exportálják hetven országba, de három éven belül további harminc ország piacán szeretnének megjelenni. A Magyar Suzuki 2015-ben körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.

A Suzuki szabadidőautóként határozta meg az új Vitarát. A modellbe 120 lóerős, 1,6-os benzin és dízelmotorokat szerelnek, a hasmagasság a 17-es gumival szerelt modellnél 18,5 centiméter. A modell különlegessége, hogy számos vezetéstámogató eszközzel szerelték fel. A különféle programokat kínáló összkerékhajtás mellett radaros ráfutásvédelmi rendszer és távolságtartó tempomat segíti a vezetőt. Oura Rjoicsi vezérigazgató 2014 novemberében Budapesten jelentette be: az anyavállalat terve, hogy a következőkben évente új modellel álljon elő. Ez a Magyar Suzuki számára 2-2,5 évente egy-egy új modell gyártását eredményezheti. Az új Vitara gyártásának előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég.

A Magyar Suzuki Zrt. 2013-ban 161 106 gépjárművet gyártott Esztergomban, ez 3,2 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Saját gyártású autóiból a vállalat az év során 157 755 darabot adott el, amivel 1567 millió eurós értékesítési rekordbevételt ért el, az érték 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest. A magyarországi újautó-piacon 2014-ben mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék. A Suzuki értékesítésében 70-30 százaléka a flotta-, illetve a magáneladások aránya.

hirado.hu - MTI
  • Az amerikai recept nem másolható
    Szakítanunk kell azzal széles körben elterjedt nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak. Ez az állítás nem állja meg a helyét, sőt inkább az ellenkezője az igaz.
  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot
    Giuseppe Conte miniszterelnök "eladta" Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért "Macron és Merkel vállveregetését" érdemelte ki. Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mert "ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott" - hangoztatta Salvini. Megjegyezte, hogy a Conte-kormány ezzel nem "Salvini, hanem 60 millió olasz ellen" cselekszik.
  • A szélsőség "úgynevezett magyar értékekről" nyerített
    Nincsenek magyar értékek, a magyar etnikum semmivel sem járult hozzá a kontinens gazdagításához az elmúlt ezeregyszáz évben.
MTI Hírfelhasználó