Grúz kollégáját fogadta Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett fogadta Irakli Garibasvili grúz kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
2015. február 10. 12:02

A grúz kormányfő a nap folyamán megbeszélést folytat vendéglátójával, Orbán Viktor kormányfővel, majd közös sajtónyilatkozatot tesznek az Országházban.

Délután grúz–magyar üzleti fórumot rendez a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., a tanácskozáson Irakli Garibasvili gazdasági-befektetési előadást tart. A rendezvényen Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mond köszöntőt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberi tbiliszi tárgyalásain arról beszélt: Magyarország javasolja az Európai Uniónak, hogy kimondottan Grúziára szabott programot dolgozzon ki a keleti partnerségi programon belül, és arról is biztosította tárgyalópartnereit, hogy Magyarország támogatja Grúzia NATO-tagsági törekvéseit.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Novák Katalin Bagdadban
    Novák Katalin személyében első alkalommal látogatott magyar köztársasági elnök Irakba - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
  • Vakond a titkosszolgálatok világában
    Nem fogadhatjuk el, hogy az amerikai titkosszolgálati közösség egyik nyíltan deklarált fedőszervezete, a Natio­nal Endowment for Democracy (NED) továbbra is aktívan dolgozzon a magyar belpolitika számukra kívánatos irányba befolyásolásán, megváltoztatásán. Mert miként lehet értelmezni azt, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester a mai napig ennek a szervezetnek az ösztöndíjasa? – veti fel Horváth József.
  • Wolfgang Schüssel kapta idén a Petőfi-díjat
    Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Petőfi-díját csütörtökön, a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett ünnepségen.
MTI Hírfelhasználó