Az orvosok folyamatosan kimennek - dohányért
Ugyanakkor mind az orvosok, mind a szakdolgozók körében némileg kevesebben kérték ki dokumentumaikat.
2015. február 4. 09:24

Közzétette honlapján az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) a legfrissebb statisztikákat a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok kiadásáról, amelyeket a tavalyi év összesítő adataival összevetve kiderül: az elvándorlási kedv továbbra is stagnál mind az orvosok, mind a szakdolgozók körében, néhány fővel kevesebben kérték ki dokumentumaikat.

Az arányok a 2013-as adatokhoz hasonlóak Forrás: EEKH


Már 2014 első félévének adatai is arra utaltak, hogy minimálisan csökken a migrációs kedv, erre erősít rá a most megjelent év végi összesítés is. Tavaly december végéig összesen 1943 fő kért ki hatósági bizonyítványt, legtöbben, 948-an most is az orvosok közül gondolkoztak külföldi munkavállalásban - hiszen az EEKH-nál mindig hangsúlyozzák, hogy a dokumentum kikérése még csak szándékot, és nem tényleges távozást jelent - , míg egy évvel korábban hét fővel többen voltak. 

"Migrációs stagnálás"?

Míg az ágazati vezetés az orvosok körében az első félévben tapasztalt 28 fős csökkenést is sikerként, és a bevezetett intézkedések eredményeként értékelte, az év végi hét fős különbség a 2014-es és 2013-as adatok között mégis a szakmai szervezetek szkeptikusabb véleményét igazolja, akik csupán migrációs stagnálásról beszéltek, és arra figyelmeztettek, továbbra is egy teljes egyetemi évfolyam vándorol külföldre, mintha egyetlen orvost sem képeznénk Magyarországon. A számok tükrében egyelőre prognosztizálható, hogy az ellátórendszerben továbbra sem fog csillapodni az orvoshiány, és nem szűnik meg a még itthon dolgozók túlterheltsége, ami továbbra is veszélyezteti a biztonságos betegellátást.

Az életkor szerinti megoszlást tekintve a 25-29 évesek körében figyelhető meg némi emelkedés, ebben a korosztályban negyvenkilenccel többen kaptak hatósági bizonyítványt idén, mint a megelőző évben. A 15 százalékos emelkedés arra utal, hogy az egészségügyi kormányzatnak többet kell tennie azért, hogy maradásra bírja a fiatal szakorvos-jelölteket. Miközben a Magyar Rezidens Szövetség egyetért azzal, hogy a Markusovszky ösztöndíj „az orvosi hivatáshoz méltó bérezés felé tett első lépés”, ugyanakkor felrója, hogy a második ütem, a szakorvosi minimálbér teljes körű bevezetése elmaradt, hiszen az már korábban deklarálta az ágazat vezetője, hogy az kizárólag az ösztöndíjasoknak jár majd 2016-tól.

Több szakdolgozó hiányzik az egészségügyből mint orvos

Valamivel kevesebb szakdolgozónak adott ki igazolást az EEKH tavaly, a 493 ápoló 43 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Egyedül a szülésznők száma ugrott meg, az viszont a duplájára: míg 2013-ban tizenkilencen, addig most negyvenegyen folyamodtak hatósági bizonyítványért. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamra (MESZK) észrevételezése szerint azonban ez a szám torzít, hiszen benne vannak azok a külföldi – zömében spanyol – hallgatók is, akik most szereztek diplomát a Semmelweis Egyetem angol nyelvű szülésznő képzésén, és az Európai Unióban való elhelyezkedésüket megkönnyíti a hatósági bizonyítvány. A tapasztalatok azt igazolják, hogy első sorban a magasabban képzett, diplomás nővérek tudnak elhelyezkedni külföldön, ugyanakkor ma több szakdolgozó hiányzik a hazai egészségügyből, mint orvos. 

A szakmai szervezetek szerint a stagnálás – hiszen döntő fordulatról a szakdolgozók esetében sem beszélhetünk – egyértelműen az elmúlt évtizedek bérpolitikájának következménye, és azt jelzi, hogy a megkezdett, ám tavaly elodázott béremeléseknek folytatódniuk kell. A többi között egyébként a béremelés folytatását is szeretné elérni a szakdolgozói kamara azzal a nagygyűléssel, amelyet áprilisban tartanak majd meg a budapesti Syma Rendezvényközpontban.

Az elvándorlási adatok arra utalnak, hogy 2014 a kivárás éve volt, illetve ahogy többen fogalmaztak: aki akart, az már elment. A kérdés csak az, hogy mindazok, akik eddig családi, vagy egyéb okokból itthon maradtak és bíztak egy esetleges pozitív fordulatban, vajon látva a szakpolitika intézkedéseit, vajon nem döntenek-e mégis a külföldi munkavállalás mellett.

Tarcza Orsolya

LitMed.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit
    A fénygyújtás pillanatára elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
MTI Hírfelhasználó