Miklós Edit sporttörténelmet írt
Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó, szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen. A szövetség elnöke szerint most ért fel a csúcsra.
2015. január 24. 23:40

A csíkszeredai születésű versenyző – aki a tavaly februári szocsi olimpián hetedik volt ebben a számban – a magyar alpesi sízés történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel.

A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, második az osztrák Anna Fenninger lett. Miklós Edit bő fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől.

A 64 tagú mezőnyből csak hatan nem tudták teljesíteni a pályát. Miklós Edit – aki az MTI-nek a szezon előtt éppen a St. Moritz-it nevezte meg kedvenc pályájaként – valamivel több mint fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől. Hatvan világkupa-pontot szerzett, így a szakági pontversenyben feljött a 18., az összetettben pedig a 37. helyre.

Kaszó: Edit most ért fel a csúcsra

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, történelmi siker Miklós dobogós helyezése: „Nem is tudok most hirtelen mást mondani, mint hogy minden olyan támogatónknak, aki hitt Editben, nagyon köszönünk mindent, s azt hiszem, Edit most ért fel a csúcsra.”

A vk-sorozat vasárnap szuper-óriásműlesikló viadallal folytatódik St. Moritz-ban.

Eredmény, női lesiklás:
1. Lara Gut (svájci) 1:43.82 perc
2. Anna Fenninger (osztrák) 1:44.14
3. MIKLÓS EDIT 1:44.40

A szakági vk állása 6 futam után (még 2 van hátra): 1. Lindsey Vonn (amerikai) 366 pont, 2. Fenninger 287, 3. Viktoria Rebensburg (német) 269, ...18. MIKLÓS EDIT 92

Az összetett vk állása 19 futam után (még 13 van hátra): 1. Tina Maze (szlovén) 985 pont, 2. Fenninger 721, 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 605, ...37. MIKLÓS EDIT 99

A január elején Bad Kleinkirchheimben rendezett vk-versenyen Miklós Edit még sínnel a kezén indult korábban összeszedett sérülése miatt. Úgy tűnik, a probléma a múlté.

------------------------------------------

Hihetetlen érzés harmadiknak lenni, összességében jól sikerült a csúszásom, és nagyon boldog vagyok. A pálya felső részében sikerült jól teljesítenem, aztán az alsó felében veszítettem az időmből, de a kiváló kezdés elegendő volt a harmadik helyhez. Nem gondoltam, hogy összejön, de hittem magamban, és sikerült.

Miklós Edit a szövetség honlapjának

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
  • A jegybank folytatja az infláció elleni küzdelmet
    Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
MTI Hírfelhasználó