Néha hallgassuk is meg egymást
A modern kommunikáció előnyeiről és hátrányairól írt Ferenc pápa a tömegtájékoztatás 49. világnapjára intézett üzenetében.
2015. január 23. 18:02

Ferenc pápa szerint a mai világban használt kommunikációs eszközök elengedhetetlennek számítanak főleg a fiatal korosztálynak. Ezek azonban nemcsak segítséget, hanem akadályt is képviselnek, ha elvonják az időt és a figyelmet a másik meghallgatásától, elszigetelik egymástól az embereket és "minden perc csendet megtöltenek" - írta olasz nyelvű üzenetében a katolikus egyházfő.

Újra meg kell tanulnunk elmondani egymásnak a dolgokat "az egyszerű információgyártás és -fogyasztás" helyett - figyelmeztetett Ferenc pápa, "eredetibb és emberibb" kommunikációt szorgalmazva. Hangsúlyozta, hogy az információszolgáltatás fontos, de önmagában nem elegendő, mivel gyakran túlzottan egyszerűsít, nézeteket állít szembe egymással, állást foglal a tények egységes bemutatása nélkül.

A pápa hozzátette: újra kell gondolni a modern technológiával való kapcsolatunkat, nem szabad hagyni, hogy ez uraljon bennünket.

Az egyház által minden évben május 17-én ünnepelt tömegtájékoztatási világnapra most kiadott pápai üzenet kiemeli, hogy az idei világnapot a családnak szentelik a tavaly októberben rendezett rendkívüli és az idén októberben sorra kerülő rendes püspöki szinódus alkalmából, amelyeknek szintén a család volt és lesz a témája. A család az első hely, ahol megtanulunk kommunikálni - hangsúlyozta az egyházfő Vatikán holnapján olvasható üzenetben.

Ferenc pápa a templomban kötött esküvők semmissé tételével foglalkozó Sacra Rota egyházi bíróság tagjait is fogadta. A pápa kiemelte, hogy a hívők között is egyre nagyobb a "szabálytalan" helyzetben levők száma, vagyis azoké, akik házasságkötés nélküli párkapcsolatban élnek. Kijelentette, hogy mivel a házasság az összes többi szentséghez hasonlóan ingyenes, az egyházi házasság semmissé tétele is ingyenes kell, hogy legyen. Erről a tavalyi püspöki szinóduson is szó volt: az egyházi esküvőt kötött és utána elvált hívők gyakran nem tudnak új házasságot kötni, mivel nem tudják kifizetni a korábbi esküvőjüket érvénytelenítő költséges eljárást. 

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A nemzetet békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni
    A magyar nemzetet 2010 után a meglévő határok mellett, békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
  • Nácizás
    A nácizó képviselő abban reménykedik, hogy a globális hatalmi átrendeződés lokális zavarosában halászva talán neki is akad majd valami „jutalomfalat” a „globális gazditól” – írja Bogár László.
  • Két válságot is sikeresen kezelt már a kormány
    Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ma az Országgyűlés gazdasági bizottságában „brutális látleletet” adott a kormányzásról. A baloldali képviselő szerint a kormány és a jegybank nem működik együtt, mert a Nemzeti Bank felszólítása ellenére a kormány a beruházásokat nem halasztotta el, ezért a válság örvényei durvábbak nálunk, mint a környező országokban.
MTI Hírfelhasználó