"Működik a magyar gazdasági modell"
Működik a magyar gazdasági modell - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján csütörtökön Budapesten.
2015. január 22. 13:05

Varga Mihály rámutatott: a magyar gazdaság növekedése 2014-ben jelentősen meghaladta az Európai Unió átlagát, sőt a közép-európai országokénál is magasabb volt.
"Aki el akar érni valamit, módszert keres, aki nem, kifogást" - mondta.

A magyar kormány próbálta megtalálni a módszert, ennek jegyében csökkentette például a munkát terhelő adókat - mondta a miniszter.

Az áfa-bevételek 8 százalékkal nőttek, a társasági adóból 10 százalékkal, személyi jövedelemadóból 6 százalékkal több folyt be – sorolta. Ez azt jelenti, hogy jól állítottuk be az adók szintjét – mondta.

A devizahitelek kivezetésével kapcsolatban megjegyezte, ma „nem a magyar kormánynak kell vizsgálnia a lengyel vagy a horvát példát, hanem fordítva”.     A 2015-ös várakozásokról Varga Mihály elmondta: az Európai Központi Bank mennyiségi enyhítési programjából a magyar gazdaság is profitálhat, emellett importőr országként jelentős segítség Magyarországnak az alacsony olajár. A külső kockázatok közül kiemelte az ukrajnai konfliktust és a küszöbönálló görögországi parlamenti választások esetleges utóhatásait.

A feladatok között említette a hitelezés fellendítését. A miniszter megjegyezte, az állam nem tervez további akvizíciókat a bankrendszerben, bár – tette hozzá – ez nem egy lezárt piac. Kijelentette: nem cél, hogy kereskedelmi bankok tartósan állami tulajdonban maradjanak.

Surányi György volt jegybankelnök többek között arról beszélt, hogy 2013-tól jelentős lazításba kezdett a magyar jegybank – a maginflációhoz viszonyítva a reálkamat 4 százalék körüli értékről zéróra esett -, mégis defláció van ma Magyarországon. Ennek egyik oka az MNB egykori elnöke szerint az olajárak csökkenése, ami jó a magyar gazdaságnak, a másik oka viszont a súlyos belföldi kereslethiány, mert nagyon alacsony a fogyasztás és a magánszektor beruházása.

MTI nyomán
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Előkészített baloldali akció az SZFE egyetemfoglalása
    Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint a színművészeti egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet, amelynek témája: megbukott a képviseleti demokrácia. A dokumentumot az Origó hozta nyilvánosságra, amelyből kiderül: Soros György által támogatott baloldali aktivisták képezték ki a hallgatókat az egyetemfoglalásra.
  • Gerald Knaus célja: Orbán Viktort kiiktatni
    Legyünk tisztában azzal, hogy Gerald Knaus és szervezetének tevékenysége csupán a jéghegy csúcsa. Fontos, hogy a választók megismerjék és megértsék ennek a rendszernek a veszélyességét. A nemzetbiztonságot érő új fenyegetések ellen hatékonyan fel kell lépni.
  • Fegyelmezetten kell védekezni
    Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó