Nálunk a terrornál aggasztóbb a bevándorlás
A franciaországi terrortámadás után Magyarországot érintő biztonságpolitikai kérdéseket vitattak meg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén a parlamentben.
2015. január 19. 16:20

A bizottság mintegy háromórás ülésén többek között Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, valamint Takács Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója adott tájékoztatást a terrorfenyegetettségről. Az ülés után Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke leszögezte: felelősen ki lehet jelenteni, hogy Magyarország terrorfenyegetettsége az Európai Unió átlagának felel meg vagy alatta van. Hozzátette: a terrorfenyegetettség miatti B fokozat elrendelésére azért volt szükség, mert a szocialista kormányok idején, 2007-ben készült jogszabály ezt írja elő, de Kósa Lajos kiemelte: nincs arra adat, hogy Magyarországon a terrorizmus miatt kellene aggódni.

Komolyabb aggodalomra adhat okot a bevándorlás – hangsúlyozta a fideszes elnök, kifejtve: az elmúlt három évben meghússzorozódott a Magyarországra érkező, menedéket kérő emberek száma. Tavaly több mint negyvenezren, és már idén is több mint hatezren kértek menedéket. Kósa Lajos kitért arra is, hogy a negyvenezer menedékkérőből csak mintegy ötszázan kaptak védelmet, a többiek gazdasági okokból jöttek Magyarországra, megélhetési menekültek.

Magyarországon még nincs közvetlen terrorfenyegetettség

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja azt mondta: hazánkban még nincs közvetlen terrorfenyegetettség, ugyanakkor a jövőre nézve a modern kori terrorizmus – amely lehet csoportos vagy egyéni – olyan globális probléma, amelynek potenciális veszélye Magyarországon is fennáll. Kiemelte: „kötött a kezük” a tekintetben, hogy amíg az ország az Európai Unió és a NATO tagja, addig sok lépést nem fognak tudni megtenni.  Ez olyan közös ügy, össznemzeti kérdés, amelyben minden pártnak meg kell látni az ország érdekét.” Hozzátette: akár az Európai Unióval szemben is el kell érni bizonyos jogszabály-változástatásokat, elsősorban a menekülttáborok ügyében.

A bizottság független tagja, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke kiemelte: „a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának szakértelme mélyen alulmúlja egóját”. A képviselő elmondása szerint Hajdu Jánosnak „némi sértegetés mellett” sikerült a terrorizmus elleni küzdelemről beszélnie. Vadai Ágnes kiemelte: nem derült ki, hogy a kormánynak van-e terrorizmus elleni koncepciója, s hogy ki az, aki ebben a kérdésben tartja a kapcsolatot az érintett nemzetközi szervekkel. A DK-s politikus hangsúlyozta: a bizottsági ülésen kiderült, hogy Magyarországon szigorú – az európaival összhangban lévő – menekültügyi szabályozás van érvényben.

Vadai Ágnes kijelentette, hogy a bizottsági ülésnek a terrorizmusról kellett volna szólnia, ehelyett jellemzően csak a bevándorlókkal kapcsolatos negatív állításokat hallottak. Hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják, hogy népcsoportokat, gazdasági okból menekülőket kollektíven bűnösnek nyilvánítsanak. Szólt arról is, hogy újra felmerült egy „szuper titkosszolgálat” létrehozása, és szavai szerint Kósa Lajos nyitottságot mutat erre.

Harangozó Tamás, a bizottság MSZP-s alelnöke leszögezte: az ülésen világossá vált, hogy Magyarországon nincs közvetlen, illetve bármilyen a bevándorlással kapcsolatban álló terrorfenyegetettség. Azt is megtudták, hogy Európában nincs szigorúbb migrációs szabályozás, mint Magyarországon. A kormány és a rendészeti szervek képviselői is egyértelművé tették, hogy a terrorizmus és a migráció problémájára közösen kell megoldást találni, Európa összes tagállamában összehangolt választ kell adni – jegyezte meg.

A szocialista képviselő kitért arra is, hogy a kormány és rendészeti szervek képviselői arról tájékoztatták a testületet: minden erőforrás a rendelkezésükre áll, hogy az állampolgárokat megvédjék. Az MSZP ezt vitatja. Harangozó Tamás azt mondta: mind a humánerőforrások tekintetében, mind az infrastrukturális fejlesztésekre rendkívüli forrásokat kellene fordítania a kormánynak, hogy a magyar állampolgárokat a lehető legnagyobb biztonságban tudhassák.

Schiffer András, az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a múlt héten, a Fidesz frakcióvezetőjének kezdeményezésére tartott ötpárti egyeztetésen frakcióközi egyeztető fórum létrehozásáról állapodtak meg a parlamenti pártok. Azonban parttalanná válhat az egyeztetés, és nem oldja majd meg az emberek biztonsága szempontjából sürgető feladatokat, ha nem határozzák meg előre annak feladatait, hatásköreit – jelentette ki.

A kormánypártok politikusai például a sajtószabadság kérdését vetették fel – tette hozzá. Schiffer András elmondta: miután a héten a szakbizottságok meghallgatják a rendvédelmi szervek vezetőit, a frakciók kellő információkkal rendelkezhetnek hétfőre. Az LMP emellett benyújtja javaslatát a büntető törvénykönyv módosítására, amely kiegészíti a terrorcselekmény tényállását – közölte.

Gazdasági bevándorlás

Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak hazánk nem tud menedéket nyújtani – a miniszterelnök erről az M1 Híradójának beszélt korábban.

„Magyarországot olyannak kell megőrizni, amilyen. Nem szeretnénk, ha a bevándorlás miatt ez az ország megváltozna” – fogalmazott korábban Tuzson Bence. A Fidesz frakciószóvivője szerint át kell alakítani a magyar szabályozást, lehetőségként említette az úgynevezett biztonságos ország kategóriájának bevezetését.

MNO - MTI
  • Szabadságunk a jogrenden alapul
    Súlyuknak megfelelően kell kezelni a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket.
  • Orbán Viktor válasza Webernek
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok".
  • Így csalhatták el az amerikai elnökválasztást
    Szavazatokkal teli bőröndök kerültek elő, miután a választási megfigyelők elhagyták a szobát.
MTI Hírfelhasználó