Gyurcsány már ma a bíróság elé kerülhet
Ám ez a per nem alkalmas arra, hogy megtudjuk, kinek az akaratának megfelelően zajlottak a 2006 őszi történések - jelentette ki a Ma reggelben a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, akit egyébként máig nem kért fel senki tanúskodni, bár a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke volt, később pedig 18 hónapig irányította a tényfeltáró bizottság munkáját, így hatalmas szerepe volt a Balsai-jelentés elkészültében is.
2015. január 19. 11:54

Szerdán folytatódik a 2006-os rendőri túlkapásokat vizsgáló bírósági tárgyalás. A per 15 vádpontja a rendőri vezetői felelősséget vizsgálja például a gumilövedékek, könnygázgránátok használatában, vagy azt, hogy a súlyos sérülések után miért nem vizsgálták azok használatának indokoltságát és arányosságát. Az összecsapásokban több tucat ember sérült meg, és a rendőrség utólag százmilliós kártérítést volt kénytelen fizetni. A tárgyaláson rövidesen meghallgathatják Gyurcsány Ferencet is.

Ez a per teljesen alkalmatlan arra, hogy megtudjuk, a nyilvánosságra került történések kinek az akaratának megfelelően zajlottak – jelentette ki Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája a hétfői Ma reggelben. A rendőr mindig parancsra cselekszik, így történt ez 2006 őszén is, 2007. március 15-én és napjainkban is – hangsúlyozta a szakember – ha pedig ez igaz, annak okát kell keresnünk, hogy akkor a rendőrség miért úgy lépett fel. Ezt a rejtvényt azonban csak akkor lehetne megfejteni, ha a nyomozó hatóságot, a vádemelő ügyészséget és a katonai tanácsot érdekelnék a Gulyás Gergely vezette parlamenti albizottság meghallgatásán elhangzott információk - tette hozzá.

Bene László országos rendőr főkapitányt például rendkívüli mód sértette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a feje fölött instruálta Gergényi Péter budapesti főkapitányt – emlékezett vissza Völgyesi. Bene elmondásából az is kiderül, hogy amikor ezt kifogásolta, a kormányfő válaszút elé állította: vagy tudomásul veszi, ami történik, vagy veszi a kalapját. A rendőri vezető az utóbbit választotta, de a lemondást Gyurcsány Ferenc nem fogadta el, megtiltotta viszont neki, hogy bárki ellen is belső fegyelmi vizsgálatot indítson.

Ez tehát a magyarázat arra, hogy sem az ORFK, sem a Rebisz keretein belül nem folyt ilyen vizsgálat, és az ügyészség bűnügyben folytatott nyomozásában sem – jelentette ki a nyugalmazott tanácsvezető bíró, akit egyébként máig nem kérte fel senki tanúskodni, bár a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke volt, később 18 hónapig irányította a tényfeltáró bizottság munkáját, így hatalmas szerepe volt a Balsai-jelentés elkészültében is. A bíró egyébként úgy tudja, Gyurcsány Ferenc tanúkénti meghallgatására akár már ma sor kerülhet.

hirado.hu - M1 - Ma reggel
  • Elégedetlen a magyarok többsége az ellenzéki pártok munkájával
    Az ellenzéki pártok 10, sőt 2006-tól számítva 14 év alatt sem tudtak soraik közül felmutatni egy olyan politikust a választók számára, aki képes lett volna a legelutasítottabb magyar baloldali politikustól, azaz Gyurcsány Ferenctől átvenni az ellenzék vezetését – állapítja meg a Századvég Alapítvány kutatása, amely szerint a magyaroknak lesújtó véleményük van az ellenzékről.
  • Trump csak útban volt
    A mainstream elitet nem az zavarta, amit Trump elnök négy év alatt tett, hanem amit még megtett volna.
  • Deutsch kritizálni mert, most ki akarják zárni a néppártból
    Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában kezdeményezés indult Deutsch Tamás kizárására a politikus egy friss nyilatkozata miatt. A Fidesz-alapító lapunknak az üggyel kapcsolatosan elmondta: az tökéletesen megmutatja, miért kell nemet mondani a brüsszeli jogállamisági mechanizmusra.
MTI Hírfelhasználó