Tóbiás: változnia kell az MSZP-nek
Az MSZP huszonöt évvel ezelőtti megalapításáról emlékezett meg Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten. A politikus szerint pártjának változnia kell.
2014. december 13. 12:21

Tóbiás József a pártértekezleten azt mondta, ma Magyarország azt akarja, mint mindig, a szabadság és jólét harmóniáját, ezt szerették volna elérni a reformerek és a baloldali rendszerváltók, akik huszonöt éve megalapították az MSZP-t. "Illesse őket tisztelet! Meghajtom fejem a rendszerváltó magyar baloldal, a Magyar Szocialista Párt megalapítói előtt!" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, múlt nélkül nincsen jövő, ami különösen igaz akkor, amikor minden változás alatt van. A politikus szerint jelenlegi állapotában a pártja biztosan nem képes megérteni a változást, ezért az MSZP-nek is változnia kell. Tóbiás József szerint nem külső körülmények, hanem saját hibás döntéseik miatt mondhatják ezt.

Hozzátette: joguk és kötelességük tanulni, mert az MSZP rendszerváltó párt volt huszonöt éve és annak kell lennie most is. Ehhez az önkritika és a teremtés bátorsága kell - hangoztatta.

Tóbiás József szerint a magyar demokrácia vereséget szenvedett, és bár a Fidesz verte szét, a demokrácia negyedszázada megalkotott rendszerének hibája is, hogy szét lehetett verni.

Önkritika kell annak kimondásához is - folytatta - , hogy négymillióan küzdenek "létválsággal", és bár számuk rohamosan nőtt az elmúlt négy évben, milliók élték meg előtte is krízisként a hétköznapokat.

A pártelnök azt mondta, csak tömegek tudnak tömegdemokráciát építeni. Ebben az MSZP-nek is van feladata, és pártja is ezzel tartozik a párt alapítóinak, vagyis huszonöt év után modern, jóléti demokráciát kívánnak, miként elődeik.

A párttagok, platformok, tagozatok képviselői előtt lejátszották Latinovits Zoltán előadásában Ady Endre A tűz csiholója című versét, majd a pártelnöki megemlékezés után a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Botka: a kormányzóképesség megteremtése a feladat 

Az MSZP legfontosabb feladata kormányzóképességének "felépítése", ehhez következetes és karakteres baloldali politikára, a társadalmi beágyazottság növelésére, hitelességre, szakmai megalapozottságra van szükség - mondta Botka László, a szocialista párt választmányi elnöke szombaton, az MSZP pártértekezletének mintegy ötszáz résztvevője előtt Budapesten.

Az értekezlet célja a párttagok véleményének megvitatása a választási vereség okairól, majd új irányvonalak kijelölése - emlékeztetetett Botka László. Az MSZP 2006 óta elvesztett minden választást, amelyek után mindig eldöntötték, hogy jobban fogják csinálják ugyanazt, de most felismerték: "ami korábban jó volt, az már nem elég" - hangsúlyozta.

Gyökeres változásokra van szükség a párt politikájában, működésében és stílusában - fejtette ki. Ehhez az "MSZP mint brand" nem menthetetlen, hanem erős, "erősebb, mint amilyen politikával az elmúlt időben megtöltöttük" - fogalmazott.

Tóbiás: az MSZP győzelemre és nem háborúra készül 

Évekre lebontott menetrendet határozott meg az MSZP számára Tóbiás József elnök-frakcióvezető. A szombati budapesti pártértekezleten a politikus közölte, az MSZP győzelemre és nem háborúra készül, egy kettéhasadt társadalom egyesítése 1989 után újfent pártja felelőssége.

Tóbiás József azt mondta, 2015 a visszatérés éve: napról napra lebontják "a hazug, igazságtalan, totális állam rendszerét", mert a kirekesztés rendszerében nincs helye a baloldalnak és már látszik, hogy a társadalom többségének sem. Úgy fogalmazott: olyan mértékben szaggatják szét a magyar nemzetet, ahogy korábban csak megszálló hatalmaknak sikerült. Világossá kell tenni, hogy Orbán rendszerével nincs alku - hangoztatta.

Az ellenzéki pártvezető 2016-ot a programalkotás évének nevezte, míg 2017-ről azt mondta, egy átlátható, legitim előválasztási rendszerben döntik el, ki legyen a miniszterelnök-jelölt

hirado.hu - MTI
  • A jogállamra támadna a szélsőbal
    Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ egykori elnöke szerint rendőrségi ügy lenne, ha a szélsőbal felfüggesztené az Alaptörvényt.
  • A kormány nemzetben gondolkodik
    A magyar kormány filozófiája, hogy nemzetben gondolkodik, hiszen az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn - jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapest IX. kerületében.
  • Európa sokszínűségének alapja a nemzeti identitás
    Kövér László: „Mi, magyarok, és az európai emberek elsöprő többsége nem posztkeresztény és posztnemzeti birodalmi jövőt akar magának és utódainak, hanem hagyományaikra és kultúrájukra támaszkodó nemzetek szuverén államainak együttműködése révén megerősödő Európában szeretne élni."
MTI Hírfelhasználó