Jean Tirole: több Európára lenne szükség
A 2014-es közgazdasági Nobel-díj kitüntetettje szerint Európának bizonyos mértékben az a problémája, hogy nem elég mély és kiterjedt az integráció.
2014. december 9. 16:17

Jean Tirole francia közgazdász a piaci erők elemzéséért kapta meg a kitüntetést, amelyet szerdán vesz át Stockholmban. 

Az EFE spanyol hírügynökségnek adott nyilatkozatában Tirole rámutatott: összehasonlítva az európai gazdasági integráció szintjét az Egyesült Államokéval, ahol szintén monetáris unió működik, jól látható, hogy "nincs elég Európa", többre van szükség. Amerikában nehéz helyzetekben sokkal több automatikus stabilizátor és államok közötti automatikus transzfer működik, Európában viszont nincs ilyen mechanizmus, vagy kisebb mértékben létezik, mert "gyakorlatilag nincs egy európai költségvetés". Az Európai Unió költségvetése nagyon kicsi, és alapvetően a mezőgazdaságot szolgálja - mondta.

Európában is létezhetnének az amerikaihoz hasonló mechanizmusok, de nincsenek, mert nem irányozták elő, most pedig nagyon nehéz, mert nagy a különbség Észak- és Dél-Európa között. Nagyon eltérőek a törvények, és Észak-Európában végrehajtották a reformokat, a munkaerőpiacét és az államét, délen viszont nem - jelentette ki a professzor, aki úgy véli, hogy például ezért nem lehet létrehozni a közös európai munkanélküliségi biztosítást, amely automatikus stabilizátor lenne, hiszen a németek nem akarnának fizetni spanyol vagy francia munkanélkülieknek.

A "több Európát" korábban kellett volna megteremteni, amikor még nem volt olyan nagy a különbség Észak- és Dél-Európa között. A déli országoknak nincs más választásuk, mint végrehajtani a reformokat, bármilyen költségesek és fájdalmasak legyenek, miként azt Spanyolországban már jól tudják - fejtegette a professzor, aki azt szeretné, hogy Franciaország is késlekedés nélkül lásson neki a reformoknak, mielőtt rosszabbra fordulna a helyzet.

Az 1953-ban született Jean Tirole a toulouse-i Ipargazdasági Intézet Jean-Jacques Laffont Alapítványának elnöke, és alapító tagja a Toulouse-i Fejlett Tanulmányok Intézetének. Munkásságában rávilágított, hogyan kell értelmezni és szabályozni olyan iparágakat, amelyekben csak néhány erős cég tevékenykedik. A piaci szabályozást az egyes ágazatok sajátosságaihoz kell igazítani, és nem pedig általános szabályokat bevezetni, például árplafont megállapítani, ami többet árt, mint használ - így indokolta a Svéd Királyi Akadémia a Nobel-díj odaítélést napjaink egyik legbefolyásosabb közgazdászának.

Tirole nem kíván választ adni azokra a kérdésekre, amelyek az olyan nagy internetes cégek, mint a Google és az Európai Bizottság közötti vitákat illetik. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy fontos megérteni: olyan szektorokról van szó, amelyek nagyon gyorsan fejlődnek. Ezért a versenyt szabályozó hatóságoknak jól meg kell érteniük az interaktív tevékenységek, szolgáltatások piacán működő vállalatok üzleti modelljét és fel kell rá készülniük, mert "nagyon, nagyon gyorsan mozog" a piac. És mint mindig, biztosítani kell a versenyjog érvényesülését, hogy az új vállalatok beléphessenek a piacra - tette hozzá, elismerve, hogy vannak szektorok, amelyekben létezik a monopolizálódás bizonyos tendenciája. Példaként említette a Windows-t és Google-t, amelyek esetében a helyzet kissé olyan, hogy a "győztes mindent visz".

Bár egyáltalán nem meglepő, hogy bizonyos helyzetekben monopóliumok alakulnak ki, az a legfontosabb, hogy ha van egy jobb vállalat, amely például jobb keresőmotort fejleszt ki és új, hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokkal rendelkezik, be tudjon lépni a piacra, ha ezt akarja - szögezte le Tirole.

hirado.hu - MTI
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó