Újabb kés Szigetvári hátába?
Megszegte az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért közötti írásos megállapodást Karácsony Gergely, ez is oka lehetett a két szervezet választás utáni szakításának – tudta meg a Magyar Nemzet. Karácsony azt ígérte, ha Zuglóban polgármester lesz, az Együttből jelöl alpolgármestert.
2014. november 22. 09:33

Újabb, az Együtt-tel kötött megállapodást rúgott fel a Párbeszéd Magyarországért (PM). A Magyar Nemzet több forrásból is úgy értesült, az önkormányzati választást megelőzően az Együtt és a PM írásos megállapodásban rögzítette a jelöltállítási és a választások utáni feladatokat, vállalásokat. Az alpolgármesteri tisztségeket illetően a megállapodás azt tartalmazta, hogy a polgármestert adó fél törekszik arra, hogy a másik párt alpolgármestert adjon. Mivel a pártszövetség egyetlen, ám fajsúlyos polgármesteri széket szerzett meg Zuglóban, Karácsony Gergely személyében, a PM-es politikusnak az Együtt soraiból kellett volna alpolgármestert jelölnie. Karácsony ehelyett párttársát, Szabó Rebekát, illetve a szocialista Hajdu Flóriánt jelölte a posztra, akiket meg is választott a helyi képviselő-testület.

Az üggyel kapcsolatban Szigetvári Viktor a Magyar Nemzetnek annyit mondott: mivel az Együtt csapata mind tavasszal, mind ősszel kiemelten segítette Karácsony kampányát, biztos abban, hogy a folyamatban levő egyeztetések eredményeképpen, közös munkájuk elismeréseként megfelelően rendeződik a kérdés. – Erre vonatkozóan bírom Karácsony Gergely ígéretét is – közölte az Együtt ügyvezető társelnöke. Hogy Karácsony állja-e a szavát, nem tudni, az viszont tény: valós súlyához, támogatottságához képest a PM aránytalanul élvezte az Együtt-tel való szövetség nyújtotta előnyöket, viszont több alkalommal is megbízhatatlan partnernek bizonyult.

A pártszövetség országos önkormányzati kampánytalálkozóján Szigetvári Viktor már úgy fogalmazott, a PM-mel csak akkor tudja folytatni a közös utat, ha „valaki kihúzza azt a kést a hátamból, amit most hétfőn kaptam”. A politikus arra utalt, hogy szövetségesük végül nem támogatta Bokros Lajos főpolgármester-jelöltségét. Miután a pártszövetségben képviselőjük jutott be a parlamentbe, az Európai Parlamentbe, Karácsony Gergely pedig Zugló polgármestere lett, a PM felmondta az Együtt-tel kötött választási szövetséget. Szigetváriék szerint azonban a PM azt ígérte nekik, bár a választások után mindkét párt megőrzi önállóságát, az intézményes együttműködés fennmarad köztük

Magyar Nemzet