Áder: Fontos lépés a kollektív bűnösség eltörlése
Áder János köztársasági elnök fontos lépésnek tartja a szerbiai kormány vasárnap bejelentett döntését, amellyel eltörölte a három délvidéki település magyar lakosainak kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.
2014. november 4. 09:07

Az államfő hétfőn küldött levelet Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnöknek, a levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátotta az MTI rendelkezésére.

Áder János a levélben kiemelte: örömmel értesült róla, hogy a szerb kormány október 29-én a Vajdasági Magyar Szövetség indítványára hatályon kívül helyezte a Csúrog, Zsablya és Mozsor falu magyar lakosainak kollektív bűnösségéről a második világháborút követően hozott közigazgatási döntést.

A magyar államfőt - mint írta - büszkeséggel tölti el, hogy a folyamatot Tomislav Nikolictyal együtt indították el 2012. őszi budapesti megbeszéléseiken, majd közösen folytatták a tavaly júniusi, "mélyen megindító csúrogi kettős főhajtással".

Hozzátette: meggyőződése, hogy a "régóta esedékes" határozat elfogadása újabb fontos lépés "a történelem nehéz örökségének meghaladása", a két nép közötti kölcsönös bizalom erősítése útján.

A köztársasági elnök kiemelte: jól tudja, hogy a magyar-szerb megbékélés ügyét Tomislav Nikolic a folyamat kezdetétől kiemelt figyelemmel kíséri. Ezért levelében külön is köszönetet mond a szerb államfőnek "e nagy fontosságú lépés feltételeinek megteremtéséért, a döntés előmozdításáért".

Hangoztatta: bizonyos benne, hogy a kollektív bűnösség bélyegének levétele tovább mélyíti a magyarok és a szerbek közötti megértést, és más nemzeteknek is világos példát mutat a múlt terheitől való megszabadulás, a közös jövőt szolgáló együttműködés alapjainak megerősítésében.

Tavaly júniusban a vajdasági Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzett szerb, illetve magyar áldozatok emléke előtt. Áder János ugyanaznap Belgrádban, a szerb parlamentben elmondott beszédében bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a második világháborúban magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán jelentette be, hogy megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

hirado.hu - MTI
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó