Két új csatornát indít a közmédia
Jövőre két új csatornával bővíti kínálatát a közmédia. A Petőfi TV a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd, míg az M4 Sport csatorna kiemelt feladatának a 16 kiemelt magyar sportág életének, továbbá nemzetközi sportesemények bemutatását, versenyeik közvetítését tekinti.
2014. október 31. 09:08

Két újabb lépés következik a közmédia életében: az egyik „a jelenleg nagyon sikeres gyermekcsatorna”, az M2 tematizálásának második üteme. Este 8-tól elindul az ifjúsági tematika, amely a Petőfi rádió hagyományaira építve ugyanazt a közönséget célozza meg. A másik lépés az M4 sportcsatorna elindítása, amely nem a kereskedelmi sportadók konkurenciája lesz, hanem a magyar sport ügyét akarja felkarolni – részletezte Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója az M1 Az Este című csütörtöki adásában.

A kutatások szerint a hazai sporttematikában van még olyan részelem, ahol a közmédia újat tud nyújtani a nézőknek – tette hozzá Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója. Az M4 túlnyomó részt a magyar sporteseményekkel foglalkozik majd, a magyar sikereket mutatja majd meg, akár valamilyen világversenyen történnek, akár idehaza, és a Magyarországon megrendezett világesemények is láthatók lesznek a csatornán – hangsúlyozta Szabó László Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy a jelenleg az M1-en, az M2-őn és a Dunán futó sportesemények átkerülnek-e az új csatornára, Medveczky Balázs elmondta: jelenleg még zajlik a tervezés, így korai erről beszélni.

A Petőfi TV névválasztásáról szólva Szabó László Zsolt leszögezte: az egyelőre egy munkacím, amelyet az azonos nevű rádió után kapott. Egy nagyon kiérlelt brandről van ugyanis szó, amely a 15 és 35 közötti korosztály körében népszerű, így az abból származó előnyök átkerülnek majd a tévéképernyőre is – emelte ki az MTVA vezérigazgatója.

Az MTV vezérigazgatója hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a fiatalok nem foghatók meg egyszerűen csak a tévéképernyőn keresztül. Jelen pillanatban ezért annak a tervezése zajlik, hogy a televíziós műsorfolyam hogyan kapcsolható össze olyan az internetes felületekkel vagy okostelefon-alkalmazásokkal, amelyek segítenek elérni a célközönséget.

Szabó László Zsolt úgy vélte, a munka dandárja most kezdődik igazából, hisz a csatornákat fel kell tölteni a megfelelő műsorokkal, amihez az MTVA-nak ehhez meg kell teremtenie a szükséges anyagi, műszaki és emberi feltételeket. A projektcsapatokban már készen állnak arra, hogy elkezdjék a munkát, amiben mind az MTVA, mind az MTV megfelelő munkatársai részt vesznek, és külső szakembereket is bevonnak majd – közölte az MTVA vezérigazgatója, aki világossá tette azt is, hogy nem kerülnek majd több pénzbe a csatornák, a közszolgálati műsorok készítésére rendelkezésre álló keretből állítják majd elő a tartalmakat. Medveczky Balázs ugyanakkor hozzátette: a sportcsatorna esetében egy médiatanácsi döntés még hátravan arról, hogy milyen frekvencián lesz sugározva az M4. Egy mindenki számára elérhető, ingyenes adót szeretnének – húzta alá.

A Petőfi TV Petőfi Sándor nevéhez hűen március 15-én indul majd, az M4 pedig igazodva a sportidényhez, jövő nyár közepén startol.

hirado.hu - M1 Az Este
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó