Csalódottak a norvégok
A civil alap ügyében tett egyoldalú lépéseivel Magyarország megsértette a Norvégiával kötött megállapodásait, aggódunk a civil társadalom függetlensége miatt Magyarországon – jelentette ki Ingvild Stub, a norvég külügyminisztérium államtitkára.
2014. október 25. 10:32

A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Magyarországon lezárult a Norvég Alap kifizetései miatt indult kormányzati ellenőrzés, amely szabálytalanságokat is megállapított, és erről a magyar kormány hivatalosan is tájékoztatta Oslót. A politikus jelezte: megkapták a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, és átnézik azok a független vizsgálók, akik a Norvég Alapot jelenleg egyébként is vizsgálják. Emlékeztetett rá, hogy a Norvég Civil Alap magyarországi kezelője ügyében a saját, független vizsgálatukat még a Kehi által tett lépések előtt napirendre tűzték, és nyomatékosította: az eljárás eredményei nem képezik majd tárgyát politikai egyeztetésnek.

Ismeretes, a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében a Kehi a napokban zárta le a vizsgálatot, amelyből kiderült, a 63 górcső alá vett projektből 61 esetben szabálytalanságok történtek. A hivatal szerint az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával összefüggésben felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja. Az ügyekben feljelentést tesz a hivatal.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelezte, hogy a Kehi-vizsgálat eredményei nyomán meghívta Norvégia illetékes miniszterét, hogy a „helyzetet tisztázzák”, és a jövőre nézve új megállapodást köthessenek. Azt fogja javasolni, hogy az Ökotárs helyett más, akár állami, akár civil szervezeten keresztül osszák szét Magyarországon a pénzt.

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó