Gyurcsány: magyarázattal tartozik a baloldal
Falus Ferenc visszaléptetése miatt magyarázattal és okos érvekkel tartozik a baloldal azoknak, akik aláírásukkal támogatták a volt főpolgármester-jelöltet - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az önkénnyel szembeni küzdelem esetében az a helyes, ha a demokraták összefognak - hangoztatta egyúttal Gyurcsány Ferenc.
2014. október 8. 12:41

Falus Ferenc visszaléptetése miatt magyarázattal és okos érvekkel tartozik a baloldal azoknak, akik aláírásukkal támogatták a volt főpolgármester-jelöltet. „Az önkénnyel szembeni küzdelem esetében az a helyes, ha a demokraták összefognak, függetlenül attól, hogy az adott demokratának mérsékelt konzervatív, liberális vagy baloldali színezete van. (…) Ebben a történelmi és politikai helyzetben együttműködésre vagyunk ítélve” - állapította meg a DK elnöke. Hozzátette azt is, hogy október 12. után, ha rajta múlik, egymásra vigyázó, mérsékelt versengésnek néznek elébe a baloldali pártok.

Gyurcsány Ferenc a műsorban beszélt a novemberi újpesti időközi választásról is. Tisztázta, hogy a jelölési jog a szocialistáké, így az általuk jelölt személy mögé állnak majd be a baloldaliak. A DK eközben regisztrálta magát a körzetben a választási bizottságnál a hétfő óta tartó jelöltállítási időszakban, erre reagálva egyértelművé tette: az félreértés lehet, semmiképp nem indulnak külön. (Ha a Demokratikus Koalíció mandátumot nyerne, akkor frakciót alakíthatna az Országgyűlésben.) Nem szabad kockáztatni a győzelmet pártok közti versengéssel, mondta Gyurcsány, „ebben én nem lennék partner”; a frakcióalakításnál fontosabb a tisztelet és az adott szó - nyomatékosította.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
MTI Hírfelhasználó