Tovább erősödhet a Fidesz kétharmada
A szeptemberi adatok szerint Bokros Lajost alig harmad annyian támogatták, mint Falus Ferencet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója. Lánczi Tamás, a Századvég alapítvány vezető elemzője pedig a többi között arról beszélt, hogy az újpesti időközi választáson éles lehet a verseny, és elképzelhető, hogy tovább erősödik majd a Fidesz kétharmada.
2014. október 7. 14:58

Volt egy mérésünk szeptember első felében, ahol mind Falus Ferenc, mind Bokros Lajos szerepelt a listán, mert akkor ez volt a helyzet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója.

Kifejtette: az akkori közleményükben úgy fogalmaztak, hogy Tarlós István az esélyese az önkormányzati választásnak a főpolgármesteri poszt esetében, és nagyjából két és félszer több támogatója van, mint az őt követő baloldali jelöltnek, aki Falus Ferencet takarta. Vagyis Závecz Tibor szerint egyértelmű, hogy jelentős előnye van a mostani főpolgármesternek.

Kiderült ugyanakkor az is, hogy Falus Ferenchez képest jóval alacsonyabb, tehát körülbelül a harmada volt Bokros Lajos támogatottsága - mondta az Ipsos véleménykutatási igazgatója.

Lánczi Tamás, a Századvég alapítvány vezető elemzője a többi között arról beszélt, hogy a Falus-Bokros ügyben náluk nem volt mérés, viszont több mérés is napvilágot látott azóta, és ezekből az derül ki, hogy az adatok ellentmondásosak.

Két közvélemény-kutató állította azt, hogy Falus népszerűbb, mint Bokros, és egy állította ennek ellenkezőjét - mondta Lánczi Tamás. Úgy fogalmazott: "tulajdonképpen mondhatom azt is, hogy majdnem mindegy, mert olyan alacsony szinten mozog ezeknek a jelölteknek a támogatottsága, hogy lényegében a fővárosban eldőlt, lefutott a választás. Nem is emlékszem arra, hogy valaha ilyen meggyőző fölénnyel vezetett főpolgármester-jelölt, még Demszky Gábor fénykorában sem". Lényegében Tarlós Istvánnak nincs kihívója ezen a választáson - tette hozzá.

Az uniós biztosi posztra készülő Navracsics Tibor és az elhunyt Kiss Péter körzeteivel kapcsolatban Lánczi Tamás azt mondta, a veszprémi választókerületért nagy, öldöklő harc nem folyik, azt a baloldal valószínűleg elengedi, hiszen az egy stabil jobbos választókerület. Ahol esetleg élesebb harcra lehet számítani, az Újpest. Ott tavasszal Kiss Péter 3 százalékkal verte meg a jobboldal jelöltjét. "Azt gondolom, hogy ebben az eredményben benne volt Kiss Péter személyisége, közkedveltsége. Ő volt az egyik utolsó, köztiszteletnek örvendő, intakt erő, akire szívesen szavaztak a balos választópolgárok" - fogalmazott.

A Századvég alapítvány vezető elemzője szerint mivel egyelőre nem tudni, ki lesz a jelölt, nem lehet megmondani, hogy ezt a három százalékos sikert meg lehet-e ismételni. "Most várhatóan kisebb lesz a választási részvétel, ez mindig azoknak a pártoknak kedvez, amelyek jól mozgósítanak, ez alapvetően inkább a Fidesz lesz".

Lánczi Tamás szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy ettől a két időközi választástól függ a Fidesz kétharmada, ami nagy valószínűséggel egyébként megmarad.

Viszont van egy másik tétje az újpesti választásnak, ez pedig az, hogy ha a DK indítana ott jelöltet, akkor a Demokratikus Koalíciónak frakciója lehetne, és ez Gyurcsány Ferenc számára már egy izgalmas tét. "Nem tudom, hogy eldőlt-e a szocialista párton, illetve a DK-n belül, hogy ott ki indít jelöltet, de az biztos, hogy Gyurcsány Ferenc nem érdekelt abban, hogy az MSZP ott sikert arasson. Még az is elképzelhető, hogy befut nevető harmadikként a baloldali pártok között a Fidesz jelöltje, ami azt jelenti, hogy tovább erősödik a Fidesz kétharmada" - tette hozzá Lánczi Tamás.

InfoRádió
  • Durva választási kampány jöhet
    Ma már kijelenthető, hogy Márki-Zay Péter nem váltotta be a baloldalon hozzá fűzött reményeket, csak egy újabb középszerű ellenzéki politikussal lett több, nincs semmilyen hozzáadott értéke – véli Deák Dániel politológus, aki szerint a Városháza-ügy nemcsak Karácsony Gergelyt sodorta hazugságspirálba, hanem a teljes baloldalt is.
  • Fontos megvallani keresztény vallásunkat
    Fontos, hogy a mai világban a fiatalok merjék vállalni kereszténységüket, és ezt ki merjék mondani Európában és Magyarországon is - erről a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt vasárnap a budapesti Mátyás-templom előtt.
  • Az ellenzéket elbutítja az orbánozás
    Az alkotmányjogász elmondta, „az elitellenes politika mindig megváltást ígér, de még sehol sem volt igazán eredményes, sőt, csak fokozta a káoszt.”
MTI Hírfelhasználó