Megemlékezés Isonzóban a hősi magyar halottakról
Az első világháború kirobbanásának évfordulója alkalmából az isonzói csaták helyszínére ellátogató Hende Csaba honvédelmi miniszter és magyar zarándokok megemlékezést tartottak szombaton a magyar temetőben
2014. szeptember 13. 16:47

"A pápa az emléknapot az osztrák-magyar katonai temetőben kezdte, imát mondott az egykori ellenség itt nyugvó hősi halottaiért. Ezután ment Redipugliába, ahol egy hatalmas katakomba, egy óriási emlékmű rejti több mint százezer - részben ismeretlen - olasz katona sírját" - mondta Hende Csaba az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A pápa ezzel a gesztussal "a béke, a népek közötti megértés és a kiengesztelődés mellett tett hitet. Ugyanerről beszélt homíliájában is az ószövetségi Káin példázatát véve ennek alapjául" - tette hozzá.

Elmondta, hogy a mise után személyesen találkozott az egyházfővel, és átadni neki azt az ajándékot, amelyet a minisztérium készített. Ez egy kis doboz, amely tartalmazza egy olyan magyar katona imakönyvét és azonossági jegyének (dögcédulájának) tartóját, aki bizonyítottan megjárta az I. világháborús olasz frontot.

A mise után a miniszter és a magyar zarándokok elmentek a magyar temetőbe, és megemlékeztek az ott nyugvó több mint 7000 magyar katonáról, valamint az első világháború összesen több mint 600 ezer magyar katonaáldozatáról, köztük az olaszországi frontokon elesett több mint 250 ezer magyar honvédről.

"A következő négy évben az első világháborúban érintett minden ország meg fog emlékezni a hőseiről. Magyarországon igyekszünk összeállítani - nagyrészt a bécsi katonai levéltár anyagai alapján - a teljes veszteséglistát, hiszen a második világháború után valamilyen elképzelhetetlen okból megsemmisítették az első világháborús veszteségi kartonokat. Ezt most rekonstruáljuk, és a teljes névsort igyekszünk az interneten is elérhetővé tenni" - mondta Hende Csaba.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A woke imperializmus meleg fogadtatása
    Ha az embereknek meg lehet tiltani, hogy valakit a számukra ismerős néven említsenek, az arra utal, hogy a woke ideológia terjesztői már nem is palástolják autoriter hajlamaikat. Az ilyen gyakorlat a legrosszabb középkori igazságszolgáltatási szokásokra emlékeztet – írja Frank Füredi.
  • A Parlamentben nyílt meg a Kurultaj
    Több mint 20 nemzet képviselőjének jelenlétében a Parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.
  • A háborúk felelősei
    Kizárt, hogy Putyin (elemzést érdemlő) „dühe” ne játszott volna szerepet a támadási parancs előzményeként. Ő az, aki bármit csinált, a közvéleményt befolyásolni képes nyugati médiában csak és kizárólag negatív jelzővel illették, miközben elnöksége alatt a korábban szétzilált Oroszország újfent katonai és gazdasági hatalom lett – fogalmaz Földi László.
MTI Hírfelhasználó