Navracsics testhezállónak mondta az uniós tisztséget
Testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva Navracsics Tibor, akinek jelölését e tisztségre a nap folyamán jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
2014. szeptember 10. 23:34
A jelenleg külgazdasági és külügyminiszteri tisztséget ellátó fideszes politikus elmondta: mostani pozíciójából adódóan külügyi vagy más, nemzetközi jellegű portfólióra számított, azonban most is folytatott egyetemi oktatói munkájához, valamint korábbi (közigazgatási és igazságügyi) miniszteri tevékenységéhez ez a terület is közel áll. Ez utóbbira utalva emlékeztetett a gyermekbarát igazságszolgáltatás beindítására, valamint a magyar közigazgatási ösztöndíj létrehozására.

Utalt arra, hogy eddigi szakmai tevékenységében folyamatosan jelen volt az ifjúságra való összpontosítás, számos általa felügyelt program kifejezett célja volt az, hogy az új nemzedékeket hozza helyzetbe a magyar közigazgatásban és a politikában.

Az oktatási, kulturális, ifjúsági, illetve állampolgársági ügyek tárcája olyan rokonterületekkel fog közös alelnök alá tartozni, mint a versenyképesség, a foglalkoztatáspolitika, illetve a digitális ügyek.
"Lehet, hogy az oktatásügy a belső piaci portfólióhoz képest gyengének minősül, azonban minden biztosi poszt annyit ér, amennyit kihozunk előle" - mondta Navracsics, hangsúlyozva: a pozíció rengeteg lehetőséget rejt magában újításokra, olyan innovatív megoldásokra, amelyek az Európai Uniót szolidáris közösséggé változtatják, és közelebb hozzák a polgárokhoz.

Az egész Európában és Magyarországon is rendkívül népszerű Erasmus-program távlataival kapcsolatos kérdésre válaszolva Navracsics Tibor utalt arra, hogy az EU közösségfejlesztési programjai közül a legjobban azok sikerültek, amelyek a fiatalokat célozzák meg.

"Az Erasmus és a különböző szakoktatási csereprogramok olyan befektetések, amelyek a jövőben térülnek meg" - hangsúlyozta, és hozzátette: Európában a szolidarításérzést a fiatalokon keresztül lehet tovább építeni, és "az Erasmus-program egyik oszlopa ennek".

Az állampolgársági ügyek köre is fontos eleme lehet az európai politikai közösség építésének - utalt a magyar politikus biztosi tisztségének másik szakterületére.

Navracsics Tibor az Európai Parlamentben néhány hét múlva megrendezendő meghallgatásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem táplál illúziókat.

"Látom, hogy politikai ügyet akarnak csinálni az EP-meghallgatásból. Miután a személyemben nem találnak kifogásolni valót, ezért a hazámat, illetve azt a kormányt próbálják támadni, amelynek tagja voltam, illetve vagyok" - vélekedett a Navracsics Tibor. "Ha ez politikai ügy, akkor nyilván olyan lesz a végkimenetele is" - jegyezte meg.

Legfőbb feladatának most azt tekinti - hangsúlyozta -, hogy a parlamenti meghallgatáson sem szakmai, sem emberi szempontból ne találjanak benne kivetni valót.
-----------------------------------------------------
A fiatalok jövőjét érintő portfóliót kapott Navracsics
100 millió európai fiatal jövőjét érintheti Navracsics Tibor munkája a következő években. Az új magyar uniós biztos ugyanis többek között az oktatással és az ifjúsági ügyekkel foglalkozhat majd a jövőben. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke szerda délben nevezte meg az uniós biztosokat; a szabályok szerint minden tagállamnak egy poszt járt. Navracsics Tibor testhezállónak nevezte a neki szánt uniós biztosi feladatot.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke szerda délben hozta nyilvánosságra, hogy az új uniós biztosok melyik terület irányítását kapják az újonnan megalakuló Európai Bizottságban. A biztosokat a tagországok delegálják, minden ország egyet, az új elnök pedig arról dönthetett, hogy melyik jelöltet melyik terület irányításával bízza meg. A bizottság tulajdonképpen az Unió kormánya. A biztosok egy-egy területért felelnek, és ők alakítják ki az adott terület uniós politikáját. A szerepük leginkább a nemzeti kormányok miniszteri szerepére hasonlít.
Egyetlen biztosi poszt volt, amely már a mai bejelentés előtt eldőlt, az olasz Federica Mogherini, aki az EU kül- és biztonságpolitikájáért felel majd. A bizottság elnöke a francia Pierre Moscovici-t jelölte az Unió pénzügyi és gazdasági területének élére, a pénzügyi stabilitásért pedig a brit jelölt, Jonathan Hill felelhet majd. Navracsics Tibort az Európai Bizottság oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosának javasolta Juncker.

„Az Ön felelősségi körébe tartozó területek hatalmas társadalmi és politikai jelentőséggel bírnak” – üzente a magyar jelöltnek a bizottság elnöke. Azt is hangsúlyozta: az Unió oktatási rendszerének meg kell felelnie a 21. század jelentette kihívásoknak, ez kiemelt feladta lesz Navracsics Tibornak. A Juncker-levél szerint a jelenlegi oktatási rendszer nagymértékben felerősítette a gazdasági válság hatásait, ezért reformra szorul. A jelenlegi magyar külgazdasági és külügyminiszter, mint az ifjúságért felelős biztos részt vesz majd a legnagyobb feladat megoldásában, a fiatalok munkanélküliségének mérséklésében, és az általa felügyelt terület feladata az úgynevezett tudásháromszög, tehát az oktatás, a tudomány és az üzleti világ közötti kapcsolatok együttműködésének erősítése is. A magyar biztosjelölthöz tartozik a budapesti székhelyű Európai Technológiai Intézet is, és az ő hatásköre lesz minden olyan tevékenység, amely az EU és intézményei működését hivatott jobban megismertetni a közvéleménnyel.

Rengeteg lehetőséget látok arra – éppen abból adódóan, hogy egy viszonylag új területről van szó –, hogy újításokat hozzunk be, és tegyünk olyan lépéseket, amelyek az Európai Uniót közelebb hozzák a polgáraihoz, egy valóban szolidáris közösséggé változtatva azt – magyarázta Navracsics Tibor.

Juncker egyébként 3 hónapon belül egy foglalkoztatási, növekedési és versenyképességi csomagot tervez letenni az Unió asztalára.
hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó