Törvényt sértett az Ökotárs
Elmarasztalta a norvég civil támogatások odaítéléséről döntő konzorcium vezetőjét, az Ökotárs Alapítványt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság napokban lezárult vizsgálata - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
2014. szeptember 4. 09:26

A lap emlékeztetett: júliusban számoltak be arról, hogy a hatóság vizsgálatot indított, miután az alapítvány megtagadta közérdekű adatok kiadását a Hír Televíziónak. A televízió 2004-2009-és és a 2009-2014-es norvég civil pályázaton induló, ám támogatást nem szerző szervezetek nevét, pályázataik címét kérte, továbbá az indoklást, hogy miért utasították el pályázataikat.

Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója a közérdekű adatok kiadását arra hivatkozva tagadta meg, hogy nem ők az adatkezelők, hanem a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda. Szerinte egyébként a nem támogatott pályázatokkal összefüggő adatok kiadására amúgy sincs jogi lehetőségük, mivel azoknál nem történt kifizetés.

A Magyar Nemzet azt írta: ezzel szemben a hatóság vizsgálata megállapította: az Ökotárs közfeladatot ellátó szervnek minősül, hiszen a Magyarország és Norvégia közötti szerződésben jelölték ki a norvég civil pályázatok elbírálására és a támogatások odaítélésére.

Vagyis egy becikkelyezett államközi szerződés szereplőjeként jogszabályban meghatározott feladat címzettjévé vált. A lap szerint a jelentés külön kiemelte: az államközi szerződés a támogatási rendszer alapelveként jelöli meg a "legmagasabb fokú" átláthatóságot, ezért az Ökotárs köteles a nem nyertes pályázatok adatait is közzétenni.

MTI nyomán
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó