Putyin: Két héten belül beveszem Kijevet, ha úgy akarom
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna lerohanásával fenyegetőzött az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott beszélgetésében – írta hétfőn a Spiegel Online német hírportál brüsszeli forrásokra hivatkozva.
2014. szeptember 1. 21:38

„Két héten belül beveszem Kijevet, ha úgy akarom” – az orosz elnök ezekkel a szavakkal fejezte ki a Barrosóval szombaton folytatott telefonbeszélgetésében azt a véleményét, hogy az EU-nak nem kellene őt provokálnia az uniós szankciók kiterjesztésével. A beszélgetést az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte, aki magyarázatot akart kérni az orosz elnöktől orosz katonák határon átnyúló, Ukrajna délkeleti régióját érintő tevékenységére.

Barroso a szombati uniós csúcson beszámolt a beszélgetésről – írta hétfőn a La Repubblica című olasz lap, amelynek értesülését brüsszeli források megerősítették a Spiegel Online-nak.

Cameron Hitlerig nyúlt vissza

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán Barroso beszámolója után David Cameron brit miniszterelnök felidézte, hogy 1938-ban kudarchoz és végül világégéshez vezetett a náci Németországgal szemben folytatott megbékélési politika, és óvott attól, hogy a nemzetközi közösség újra elkövesse ezt a hibát.

Angela Merkel is hozzászólt ehhez a napirendi ponthoz. A német kancellár a tanácskozás több résztvevőjének elmondása szerint feldúltnak tűnt, és úgy vélekedett, hogy Putyin az ukrán válság további mélyítésére törekszik, súlyos katonai konfliktust kíván előidézni. Merkel továbbá arra figyelmeztetett, hogy a moszkvai vezetés tervei Ukrajna után Lettországot és Észtországot is érinthetik – írta a Spiegel Online a La Repubblica alapján.

MTI
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Az EU nem védi Európa déli határát a migránsok ellen
    A csempészhajók - szépítő kifejezéssel NGO-hajók - kiszolgálják az embercsempészeket, és taxiztatják a csempészésért vagyonukkal fizető, becsapott afrikaikat. Nem tudni, milyen érdekeltség bújik meg a háttérben, mert az Unió - ellentétben a józan ésszel - nem védi a kontinenst.
  • Nemzeti örökségünk megőrzése a színházban is
    Nyílt levél színművészeinktől - A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot - továbbfejlesztve azt - nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.
  • Orbán: jó évet zár a V4
    Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték - mondta Orbán Viktor magyar minsizterelnök.
MTI Hírfelhasználó