"Kijevnek szánt magyar fegyverszállítmányok"
A magyar külügy cáfol
Az orosz külügyminisztérium szerint "a Kijevnek szánt, Magyarországról származó fegyverszállítmányok nyílt megsértését jelentik azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Budapest a hagyományos fegyverek exportja területén vállalt".
2014. augusztus 16. 09:09

Moszkva pénteken a Hídfő.Net internetes újság hírét kommentálta. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményt adott ki, melyben a leghatározottabban cáfolja, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába. 

Az ITAR-TASZSZ hírügynökség által idézett külügyi kommentár szerint a magyar honvédelmi minisztérium valamilyen "felhatalmazott ügynökségen" keresztül Ukrajnának szállít állományában lévő páncélos technikát, egyebek között T-72-es harckocsikat.

Az orosz külügyminisztériumban úgy vélik, hogy az Ukrajnába irányuló "fegyverszállítmányok" sértik az Európai Unió e kérdésben kialakított "közös álláspontját", mivel az arra kötelezi az EU-tagországokat, hogy ne exportáljanak olyan termékeket, amelyek fegyveres konfliktusokat szíthatnak vagy mélyíthetnek el.

Ennek az álláspontnak az értelmében figyelembe kell venni, hogy a szállítmányt fogadó ország tiszteletben tartja-e az emberi jogokat illető nemzetközi normákat - áll az orosz közleményben. Mindenkinek nyilvánvaló, hogyan is "tartják tiszteletben" az ukrán hatóságok ezeket a nemzetközi normákat, hiszen az ukránok lövik Kelet-Ukrajna városait és falvait - olvasható a moszkvai kommentárban.

A fegyverszállítmányok az orosz külügyminisztérium szerint a fegyverkereskedelemről szóló nemzetközi egyezményt is sértik - hívja fel a figyelmet a kommentár, amely emlékeztet: ez a dokumentum tiltja a fegyverek eladását az (egymással szembenálló) feleknek, ha olyan információ birtokában vannak, amely szerint ezeket a fegyvereket népirtásra vagy emberiesség elleni bűncselekményre lehet felhasználni.

A kommentár szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Kijev felháborító módon felrúg minden szabályt és normát a fegyverek belső konfliktusokban való felhasználása terén.

Az orosz külügyi állásfoglalás szerint magától adódik a kérdésfeltevés az Európai Unióban lévő "kollégákhoz": "miért volt szükségük ilyen tevékenyen előmozdítani a sokoldalú kötelezettségvállalások ügyét a fegyverellenőrzés és -kereskedelem területén, ha éppen Önök azok, akik ilyen cinikus módon veszik azt semmibe?"

Cáfol a magyar külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban cáfolja, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába.

A tárca közleményében - amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez - kiemelte: a magyar honvédség az egyik raktárbázisból szállít át harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket vasúton a honvédség másik hadianyagraktárába.

A szállítmányok nem lépték át a magyar országhatárt, és nincsenek összefüggésben az ukrajnai eseményekkel, azok a honvédség logisztikai ellátórendszerének több éve tervezett átalakításával kapcsolatosak - olvasható a kommünikében. 

hirado.hu - MTI
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Bayer Zsolt: A Tóth Bertalan
    Tóth Bertalan tehát megméredzkedett a nagy versenyben, méghozzá nem mással, mint Tóth Bertalannal.
  • Egy magyar hagyomány
    Nem csodálom, hogy ezt az országot nem érti senki. Nemcsak a nyelve miatt, hanem a lelke miatt sem. Itt évszázadok óta egy időben, egyszerre mindenki úgy érzi, hatalmon is van meg ellenzékben is
  • Most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
    A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó