Először látogat Ázsiába Ferenc pápa
Szöulba érkezett csütörtökön Ferenc pápa. A katolikus egyházfő negyedszázada nem járt Dél-Koreában.
2014. augusztus 14. 08:39

A szentatya - aki ebben a minőségében először jár a kontinensen is - ötnapos látogatást tesz az ázsiai országban. Ezalatt találkozik a Tedzsonban zajló VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozó fiataljaival, valamint boldoggá avatja a helyi egyház megalapítójaként ismert 124 dél-koreai vértanút. Jelenlétével elő kívánja mozdítani a koreai félsziget északi és déli fele közötti "kiengesztelődést" is: augusztus 18-i szöuli miséjét a két Korea békéjéért ajánlja fel.

Ferenc pápát Pak Gun Hje dél-koreai elnök fogadta a főváros nemzetközi repülőterén. Később hivatalos megbeszélést is folytatnak, ezen - az előzetesen közölt tervek szerint - humanitárius kérdések is szerepelnek.

A jelenlegi pápának ez a harmadik nemzetközi útja. Tavaly a brazíliai ifjúsági világtalálkozón üdvözölhették, idén májusban pedig a Szentföldre látogatott.

A katolikus egyházfők közül utoljára II. János Pál járt Ázsiában, 1999-ben, Dél-Koreába pedig 1989 óta nem látogatott el a pápa.

Előzetes vatikáni közlések szerint Ferenc találkozik az áprilisi dél-koreai kompkatasztrófa túlélőivel és a 293 áldozat hozzátartozóinak képviselőivel. Várhatóan megbeszélést folytat a dél-koreai abortusz ellenes mozgalom tagjaival, valamint olyan koreai nőkkel is, akik a második világháború alatt a japán katonák szexuális rabszolgáivá váltak.

A szerdán kezdődött, tizenegy órás repülőút alatt a pápai gép a kínai légteret is érintette, és ennek okán Ferenc pápa üzenetet intézett a kínai vezetéshez. Ebben isteni áldást kért az ország békéje és jóléte érdekében, és jókívánságait fejezte ki Hszi Csin-ping elnöknek.

Kína nem engedi katolikusainak, hogy elismerjék a pápa fennhatóságát. Az országban csak a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség működhet hivatalosan, annak püspökeit viszont a Vatikán nem ismeri el.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Érdemekeresztek, díjak kiváló magyar alkotóknak
    Állami díjakat és közművelődési elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.
  • Stipendium Peregrinum ösztöndíjakat adott át az államfő
    Megálmodni, belevágni, végigcsinálni, hazahozni és kamatoztatni - foglalta össze a Stipendium Peregrinum program lényegét Novák Katalin köztársasági elnök, aki az ösztöndíjakat elnyert diákoknak adta át pénteken az okleveleket a Sándor-palotában Budapesten.
  • Magyarországnak joga van megvédenie magát
    Magyarország ismét útelágazáshoz érkezett, akárcsak Szent István idejében, és ebben a helyzetben is joga van megvédenie magát - mondta a honvédelmi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából pénteken Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség központi ünnepségén.
MTI Hírfelhasználó