Pénteken hozza meg végső döntését az MSZP
A több mint ötórás tárgyalás után csak elvi álláspontra jutott az MSZP budapesti párttanácsa kedden - közölte Kunhalmi Ágnes budapesti elnök.
2014. augusztus 6. 09:30

Elmondta, az ülésen szó esett Falus Ferencről és Horváth Csabáról mint főpolgármester-jelöltekről, de végső döntést csak pénteken hoznak. Arra a kérdésre, hogy Horváth valóban félreállt-e, nem válaszolt.

Kunhalmi Ágnes a Jókai utcában, a párt székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: egy teljes körű összefogással akartak indulni az októberi önkormányzati választásokon, ugyanakkor elfogadják az Együtt–PM pártszövetség eltérő álláspontját.

A végső döntés majd pénteken – Horváth és Falus versenyben

Mint fogalmazott: elvi álláspont született, amit a küldöttségi ülésen beszélnek át, a végső döntést is itt hozzák meg. Kunhalmi rámutatott, technikailag koordinált, politikailag közös lesz a jelölt. Elmondta még, pénteken szó esik Falus Ferencről is. Ehhez hozzátette ugyanakkor: már a keddi, éjszakába nyúló párttanácsi ülésen is téma volt Falus és Horváth személye. További részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el.

Sajtóinformációkra reagálva, Horváth Csaba esetleges félreállásához annyit fűzött hozzá, hogy az ezzel kapcsolatos álláspontjukat szintén pénteken ismertetik. A szocialista párt budapesti elnöke a főváros felosztásáról, tehát arról, hogy hány kerületet kap a Gyurcsány-párt, a szocialisták és az Együtt–PM, nem nyilatkozott.

Falus készen áll

Hétfőn derült ki, hogy az MSZP, a DK és az Együtt–PM budapesti tárgyalódelegációinak egyeztetése után Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvost jelölhetik a baloldali kis pártok Tarlós István főpolgármester kihívójának. A Magyar Nemzet információi szerint elsősorban a Bajnai Gordon által vezetett Együtt–PM szorgalmazta az indulását, és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is határozottan kiállt mellette.

A baloldal közös főpolgármester-jelölti címére esélyes Falus kedden már rövid, ámde sokat mondó Facebook-bejegyzésben üzent: „Készen állok a megmérettetésre.”

Horváth félreállt?

Az Index korábban arról írt, hogy a szocialisták nem hivatalos jelöltjének számító Horváth Csaba az MSZP párttanácsának keddi ülésén a budapesti kerületi elnökök előtt arról beszélt, hogy nem akar az ellenzéki pártok szándékának ellenállni, és elfogadja, hogy Falus Ferenc legyen Tarlós István kihívója az októberi önkormányzati választáson a fővárosban.

A Hír TV tudósítója este 22 óra után azonban a szocialista párt székháza elől azt jelentette, hogy ezek a sajtóinformációk nem igazak, a párt részéről sem erősítette meg senki.

Nem jött be a taktika

Korábban Horváth Csaba még arról beszélt, hogy ultimátumot kaptak a Bajnai-szövetségtől és a Gyurcsány-párttól Falus Ferenc főpolgármesteri jelölésével kapcsolatban. A politikus kijelentésére Juhász Péter reagált az ATV Egyenes beszéd című műsorában, aki elmondta: Horváth Csaba külön ügy az MSZP-hez képest. „Ő azért hónapok óta hajtja a saját – nem tudom – becsípődését, hogy ő saját magát jelöli, és van viszont egy támogatója is, akit úgy hívnak, hogy Horváth Csaba. Rajta kívül nem találkoztunk még olyan emberrel még az MSZP-n belül sem nagyon, aki egyébként azt erőszakolná, hogy ő legyen a jelölt. Horváth Csabának úgy tűnik, hogy ez lett a heppje, hogy ő valamilyen módon szét akarja – hogy mondjam – feszíteni ezeket a tárgyalásokat” – hangsúlyozta Juhász.

A politikus kiemelte, hogy Horváth Csaba megpróbálta ellehetetleníteni az összes szóba jöhető jelöltet, kényelmetlen helyzetbe hozni a tárgyalódelegációkat, illetve kiirtani saját maga mellől a szóba jöhető jelölteket.

Juhász a műsorban elárult egy kulisszatitkot is: nem véletlen, hogy nem tudta meg senki sem Falus Ferenc nevét. „Egy embernek nem mondtuk el semmiképp: Horváth Csabának, hogy ne tudja kiszivárogtatni. Ez az, amiért nem került ki az ő neve az úgynevezett kasztingba, ami – ellentétben Horváth Csaba állításával, amit reggel tett – csak az ő érdeke volt, hogy minél többet beszéljenek különböző emberekről, akiket le lehet járatni, el lehet lehetetleníteni, bármilyen név került fel” – magyarázta Juhász.

Szabó: Ez hülyeség volt Horváthtól

Horváth reggeli ATV-s kijelentéseire – melyben odaszúrt Falusnak és támogatóinak is – egyébként a nap folyamán a DK-s Szabó Zoltán is reagált egy Facebook-poszt kapcsán. „Én is régóta ismerem, ráadásul igazat is mondott. Formálisan még tényleg ő az MSZP jelöltje, hiszen a tegnapi megállapodást csak ma délután fogják szentesíteni az illetékes testületek. De ettől még nagy hülyeség volt, amit csinált, és nem hiszem, hogy ne fizetné meg drágán az árát” – írta.

MNO - Index HírTV
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó