Ezt teheti, akinek elsőre nem jött be a felvételi
Augusztus 12-ig még lehet jelentkezni pótfelvételire, de az OKJ-s, vagy a két éves Felsőoktatási Szakképzések sokaknak jó alternatívát jelenthetnek.
2014. július 28. 23:04

Több mint 32 ezer jelentkező szomorkodhatott csütörtökön, amikor kiderültek az idei felvételi ponthatárok. Ennyi embert nem vettek fel egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Akik azonban nem szeretnének halasztani, augusztus 12-ig még jelentkezhetnek a pótfelvételire.

A Híradónak nyilatkozó Bodó Gabriella Lovas terapeuta szeretne lenni, ezért az idei felvételin gyógypedagógia szakra jelentkezett. Négy intézményt jelölt meg, de kevés pontot ért el, egyik helyre sem vették fel. A 19 éves lány azt mondja: a kudarc ellenére sem adja fel az álmát. "Tavasszal újra érettségizem magyarból és biológiából, emelt szinten szeretném ezt megtenni, addig tanulom az angol nyelvet, hogy le tudjak belőle nyelvvizsgázni, és ha marad időm keresek munkát, lehetőleg a lovardában" – nyilatkozta a diák.

A budapesti pontváró rendezvényen is több száz diák tudta meg, hogy nem vették fel egyik felsőoktatási intézménybe sem. Sokan egymást vigasztalták. Azok, akik mégsem szeretnének halasztani, még pótfelvételizhetnek, jelentkezni augusztus 12-ig lehet az interneten. Az Oktatási Hivatal munkatársai szerint a júliusi ponthatárok a legtöbb helyen a pótfelvételin sem változnak majd. "Minden évben szokott lenni egy-két olyan szak, és leginkább jellemzően a kedvelt szakok között, ahol a pótfelvételi esetében akkora a túljelentkezés, hogy meghaladja az intézmények által kínált kapacitást, csak ebben az esetben megy feljebb a ponthatár. Egyébként az általános felvételi eljáráson kialakult ponthatárok azok, amik a pótfelvételi eljárásra is jellemzőek lesznek" – közölte Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője.

Idén a 106 ezer jelentkezőből 32 ezret nem vettek fel sehova. A leggyakoribb probléma az volt, hogy a tanulók nem érték el a 260 pontos minimum határt. Sokan az alkalmassági vizsgán nem feleltek meg, de voltak, akik éppen a kötelező felvételi tárgyból nem érettségiztek.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora szerint az OKJ-s, vagy a két éves Felsőoktatási Szakképzések sokaknak jó alternatívát jelenthetnek. "Szívesen ajánljuk a felsőoktatási szakképzési formát is ahol a követelmények a tanulás során azonosak az alapszakos követelményekkel, úgyhogy az itt elvégzett tantárgyak egy részét később be lehet számítani, tehát át lehet később mozogni az alapszakokra is, ez egy jó lehetőség" – nyilatkozta Vass László, a BKF rektora.

A pótfelvételire a www.felvi.hu oldalon lehet jelentkezni, az eredmények pedig még a tanév kezdete előtt, augusztus 28-án kiderülnek.

hirado.hu - M1 Hiradó
  • Tudatgyilkosok, lélekmérgezők támadják a kultúrát
    A 777 Közösségi Egyesület és Márffy Bence magyar nyelv, irodalom és történelemtanár részesült idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjban, az elismeréseket pénteken adták át Budapesten.
  • Orbán Viktor találkozója Marine Le Pennel
    Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Párizsban tárgyalást folyatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
  • A Barátság kőolajvezetéket fenyegeti a szélsőség
    Ha valami történne a Barátság kőolajvezetékkel, annak nagyon súlyos következményei lennének, nemcsak a magyarországi, hanem az egész régió olajellátására, és Ukrajnára is - mondta Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó