Kövér: Csak egyetlen magyar ügy létezik
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy.
2014. július 6. 18:02

Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet.

Kövér László hozzátette, a nemzet közjogi egyesítése után immár „csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye”. A házelnök úgy vélte, a nemzet határokon átívelő egyesítése tulajdonképpen 1992-ben, a Duna Televízió létrehozásával kezdődött. Hozzátette, 2014-ben folytatódik a magyar állam négy évvel ezelőtt megkezdett újjáépítése, a magyar nemzet megerősítése. „Senki jogos érdekét nem sértjük, csak a magyarok érdekét erősítjük, védjük” – fogalmazott Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint olyan idők járnak, amikor Budapesttől Torockóig szükség van a magyarok akaratának és erejének az összefogására.

Van még munka bőven

„Nemzetünk megerősítésében a magyarságnak szüksége van az erdélyi magyar életerőre, az erdélyi magyarságnak pedig szüksége van a magyar állam és a magyar társadalom támogatására azért, hogy szülőföldjén megőrizhesse és erősíthesse a magyar jövőt” – fogalmazott Kövér László. Célként azt jelölte meg, hogy a 94 éve szétdarabolt nemzet „ne csupán egy apadó lelki forrásokból táplálkozó virtuális közösség”, és ne is „csak a magyar útlevéllel rendelkezők adminisztratív halmaza”, hanem egy, „a mindennapi élet sűrű kapcsolatrendszerével átszőtt” közösség legyen. Kövér László úgy vélte, kitartást és leleményt igénylő munka vár a magyarságra, melynek elvégzéséhez az anyagi és szellemi erőforrások jobb felhasználására lesz szükség.

Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Duna-ház láncszem lesz, amely összeköti az anyaországot az erdélyi szórványban élő magyar közösséggel. „A Duna Televízió most már nem az éter hullámaiban van jelen, hanem a maga fizikai valóságában is” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Duna Televízió egy éve vásárolt a Kolozsvártól 60 kilométerre fekvő Torockó főterén egy 580 négyzetméter alapterületű műemléképületet, melyet azóta felújíttatott. A Duna-házban vendégszobákat és egy ötven fő befogadására alkalmas közösségi termet alakítottak ki, amelyben konferenciákat, előadásokat, filmvetítéseket lehet szervezni. A 90 százalékban magyarok által lakott Torockón vasárnap az ortodox egyház is rendezvényt tartott. Irineu gyulafehérvári érsek újraszentelte a pár tucatnyi hívet számláló gyülekezet templomát, és négy méter magas keresztet avatott a Duna-házzal szemközti templomkertben.

MNO - MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó