"Az árfolyamkockázat kérdését is le kell zárni"
A devizahitelesekre vonatkozó általános szabályokat ősszel hozzák meg - mondta el az MTI-nek a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
2014. június 17. 15:44

Rogán Antal arról is beszélt, hogy az RTL Klub "politikai furkósbotként" használja híradóját azért, hogy ne kelljen a törvény szerint rá kirótt adót Magyarországon megfizetnie. A politikus az ukrán-orosz gázvitával összefüggésben közölte, hogy beigazodódott a hazai gáztározók köztulajdonba vételének helyessége.

A futó törvények, vagyis a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő javaslatok, kisebb adószabály-változtatások mellett a felsőoktatási törvény módosítása és a bankszanálási törvény elfogadása férhet a következő két hét parlamenti ülésszakába - mondta Rogán Antal, jelezve: az Országgyűlés a nyári szünet előtt várhatóan június 19-én, 23-án, 30-án és július 4-én ülésezhet. Emellett a két sportági kezdeményezésre született javaslatról, a szurkolói regisztrációról és az internetes fogadásokról születhet döntés.

A Fidesz frakcióvezetője fordulópontnak nevezte a Kúria devizahitelesekre vonatkozó jogegységi döntését.

A testület felhatalmazást adott az Országgyűlésnek és a kormánynak, hogy igazságot szolgáltasson a devizahiteleseknek. "Mindent vissza kell nekik adni, amit tisztességtelenül vettek el tőlük" - szögezte le, megjegyezve: a parlamentnek mérlegelnie kell, hogy ezt milyen körökre terjeszti ki.

"Ha azt néznénk, hogyan lehet precízen kideríteni, hogy kivel szemben milyen mértékben jártak el tisztességtelenül a bankok, akkor félmillió egyedi pert kellene lefolytatni Magyarországon, de ez nem járható út" - jelentette ki Rogán Antal. Mint mondta, a bankok sem úgy alkották meg annak idején az egyoldalú szerződésmódosításokat, hogy a félmillió ügyféllel egyenként leültek beszélgetni, hanem hirdetményeket adtak ki, amelyek mindenkire vonatkoztak, függetlenül attól, volt-e tudomásuk az esetleges kamatemelésekről.

"Nekünk is általános szabályokat kell alkotni, ehhez pedig törvényre van szükség" - tette hozzá.

A frakcióvezető szavai szerint a megoldásnak már véglegesnek kell lennie, és az igazságtétel mellett végleg ki kell vezetni a devizahiteleket. "Nemcsak azt kell megnézni, hogy a bankok valóban tisztességtelenül jártak-e el az árfolyamrés vagy az egyoldalú kamatemelések ügyében, hanem az árfolyamkockázat kérdését is egyszer és mindenkorra le kell zárnunk" - emelte ki. Rogán Antal elmondta: a kormány feladata lesz a Bankszövetséggel való konzultáció, a kormánypárté pedig az, hogy az adósok érdekképviseletét ellátó embereket meghallgassa, mert a leginkább problémás eseteket ők ismerik. Minden érintett felet meg kell hallgatni, és nem szabad olyan törvényt alkotni, amely nem rendez minden kérdést - fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus várakozásai szerint a törvényjavaslat már a nyáron kész lesz, de az összes részletkérdésről a Fidesz ősz eleji kihelyezett frakcióülésén döntenek. Azt mondta: ha a bankok jogtalanul jártak el, akkor az összes költség őket terheli, más kérdésben viszont összetettebb megoldásra, tehermegosztásra lehet szükség.

A legfontosabb alapelvnek azt nevezte, hogy senki semmilyen formában ne veszíthesse el otthonát. Hangsúlyozta: a devizahitelek túlnyomó többségét ingatlanra terhelték, akkor is, ha semmi köze nem volt a lakáshoz, ezeket egészen biztosan rendezni kell.

A fogyasztási hitelek túlnyomó része - az autóhitelek kivételével - kifutott már, és 2010 óta gyakorlatilag tilos a devizahitelezés egy szűk kör kivételével, amely eleve devizában szerzi a jövedelmét - mutatott rá Rogán Antal.

A lezárt szerződésekre vonatkozó kérdésre azt felelte: velük szemben is igazságtalanul jártak el, akkor is, ha közben kifizették hitelüket. Úgy vélte: a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével élőknél lehetne kivételt tenni, itt a kormánypárti frakcióra bízná a döntést, hogy nekik is nyitnak-e új lehetőséget. 

A fideszes politikus beszélt arról is, hogy nem lepte meg a médiavilág, a távközlési szektor, a reklámpiac szereplőinek tiltakozása a reklámadó miatt, mert ez korábban is tapasztalható volt a kiemelt extraprofitot termelő iparági szereplők megadóztatásánál. Álláspontja szerint a reklámpiacot nem lehet kihagyni az igazságos közteherviselésből, még akkor sem, ha "soha senkinek nem volt politikai bátorsága belevágni". Azt mondta: a vitát természetesnek tartja, de az RTL viselkedése "merőben eltér a többiekétől".

"Ez a luxembourgi székhelyű milliárdos cég tett szert a legnagyobb profitra a reklámpiacon az elmúlt években, és most politikai furkósbotként használja híradóját, mert nem akar adót fizetni" - jelentette ki, abszolút tisztességtelennek minősítve az eljárást. Rogán Antal szerint ha valahol, akkor ebben az esetben kell félteni a sajtószabadságot.

"Tulajdonosi döntésre, egyértelműen a tulajdonos szándékainak megfelelően, a politikai bosszúállás eszközeként használják az RTL híradóját, ezzel próbálják a közélet szereplőit megfélemlíteni" - fejtette ki, elképesztőnek nevezve, hogy "belerúgnak" másokba vagy családtagjaikba, például ahogy a miniszterelnök édesapjával tették.

"Elfogadható lenne annak kulturált vitatása, hogy egy luxembourgi székhelyű társaság adófizetési kötelezettsége arányos és helytálló-e. Ennek vannak magyarországi és európai fórumai egyaránt. Az RTL vezetői azonban nem ezt választották. Szomorú, hogy luxembourgi székhelyű milliárdosok azt gondolják, hogy ők bármit megtehetnek, csak azért, hogy a közteherviselésből ne kelljen kivenni a részüket" - vélekedett Rogán Antal.

A reklámadóval összefüggésben arra is rámutatott: az ősszel, az adótörvények tárgyalásakor - ahogy más adónemeknél - itt is nyitott lesz a kérdés, és biztos abban, hogy kell még tárgyalni róla, mert egy új adófajtáról van szó, figyelembe kell venni a gyakorlati tapasztalatokat, az iparágból érkező észrevételeket.

A frakcióvezető szólt arról is, hogy a Fidesz július 3-ai országos választmányi ülésén véglegesíti a legfontosabb polgármesterjelölteket és a legfontosabb listákat.

A Fidesz csoportjai országosan már mindenhol ülést tartottak, felkészültek az önkormányzati választásokra, ezután az érdemi kérdésekre koncentrálnak - jegyezte meg.

Rogán Antal azt mondta: ahol vannak "jól bevált polgármesterek, és azok nem választottak más pályát", ott nagyrészt ők lesznek a jelöltek. Közöttük említette Tarlós István főpolgármestert, akinek az elmúlt négy esztendőben a "Demszky-korszakot kellett lezárnia, annak minden borzalmas előzményével". Példaként a BKV helyzetét, a Városháza morális állapotát, a négyes metró befejezetlenségét és a szabálytalan projektekre kiszabott uniós bírságokat sorolta.

Ezeknek a végére értek, Tarlós Istvánnak pedig sikerült visszaszereznie a külföldi tulajdonban lévő közszolgáltatókat is - emelte ki, hozzátéve: alapvetően az szolgálja a város, az ország érdekét, ha a közszolgáltatók közösségi tulajdonban vannak. Leszögezte: nincs olyan kormányzati szándék, hogy a fővárosi közszolgáltató cégeket állami kézbe vegyék, a kormány és a főváros például közösen tulajdonolja a Főgázt, és nincs akadálya, hogy ezeket a jövőben is közösen üzemeltessék, akár nonprofit alapon.

Rogán Antal az ukrán-orosz gázvitáról szólva úgy fogalmazott: "most igazolódott vissza annak a döntésnek a helyessége, hogy a gáztározókat köztulajdonba vettük".

Kifejtette: enélkül Magyarország függő helyzetben lenne az Ukrajna felől érkező orosz gáz miatt, illetve a piaci tulajdonú szolgáltatók gáztározóiban lévő gáztól.

Ma az állam mind az öt gáztározóra meghatározó tulajdonosi befolyást gyakorol, "nyugodtan nézhetünk az év elébe", a kormány felelős döntése miatt nem lesznek gázellátási problémák - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. 

MTI
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó