Nem alszunk eleget
Nem alszunk eleget, leggyakoribb rémálmunk a zuhanás, és sokan aludtunk már el iskolában vagy munkahelyen. A Cardo Nagy alváskutatása 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálta, az eredményeket szakértők kommentálták.
2014. június 4. 17:18

Nem alszunk eleget

A megkérdezettek 40%-a 6-7 órát alszik, közel 18% 6 óránál kevesebbet. 7-8 órát a válaszadók alig több mint 26 %-a jelölt meg, kb. 16% pedig ennél több időt tölt alvással. Nem meglepő módon a „hány órát aludna, ha tehetné” kérdésre nem ezek a válaszok a születtek – a legtöbben (35%) 8-9 órát illetve 7-8 órát (24%) szánnának erre a tevékenységre, sőt, közel 10% még 10 óránál is többet fordítana rá. Hogyan alszunk? A megkérdezettek közel 15%-a állítja csak, hogy nyugodtan. Közel fele néha felébred, de általában végigalussza az éjszakát, míg közel harmadának ritkán vannak nyugalmas éjszakái, és minden apró zajra felébred. Hogy ezek a számok mit jelentenek?  „A rövid alvás mennyiség szignifikáns rizikó faktora a bármilyen okból bekövetkező elhalálozásnak. Ha valaki csak napi 4 órát alszik rendszeresen a kockázat 2-szerese, ha 5 órát alszik másfélszerese a kockázat a napi 7 órát alvókkal szemben, hogy bármilyen okból meghal. Ennek magyarázata lehet, hogy a rövidebb alvás időtartam, rövidebb pihenési időszakot jelez, amely a mentális egészség gyengüléséhez, szegényes élet stílushoz, a fizikai kondíció romlásához, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenéséhez vezet. A hosszú tartamú alvás ugyancsak rizikó faktor. A 8 órás alvás 1,3-szoros, a 9 órás másfélszeres, a 10 órás kétszeres kockázatot jelent a 7 órát alvókkal szemben a bármilyen okból bekövetkező halálra” - mondja dr.habil Szakács Zoltán PhD, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke.

Édes álom?!

Az elalvással, úgy tűnik, hogy nincs gond – a megkérdezettek közel felének nem kell sok idő, kb. fél óra, mire elalszik, közel 34%-nak pár perc alatt sikerül, ám több mint 11% legalább 1-2 órát vagy még többet forgolódik előtte. Hogy mi segít ebben leginkább? Úgy tűnik, hogy a TV nézés (a válaszadók közel 35%-a szerint), jócskán lemaradva következik az olvasás (11%), illetve további praktikák, mint például, hogy elszámolunk 100-ig, gyógyteát iszunk, meditálunk, tejet fogyasztunk. Közel 32% semmilyen praktikát nem vet be az elalvás érdekében.

Az álom mindig is érdekes témának bizonyult, lássuk, hogy milyen eredmények születtek.  A legtöbben (28%) nem emlékeznek az álmaikra, akik viszont igen, ott a család/barátok tematika vezet. Ha pedig álom, akkor a rémálmok nem megkerülhetőek (a megkérdezettek kb. 28 %-a vallja csak, hogy nincsenek rémálmai). Ha pedig rémálom, akkor úgy tűnik, hogy nincs abszolút „favorit”: a zuhanás „vezet” közel 15%-al, de az üldözés, csapdába esés és menekülni képtelenség valamint a „szörnyűség történik a szeretteinkkel” is gyakori.

A válaszadók kb. 87%-a nem igazán frissen vagy kifejezetten fáradtan ébred, a megkérdezettek közel fele szerint viszont a matrac számít leginkább a pihentető alvásban. A felkelés úgy tűnik, nem is megy olyan nehezen. Közel 61% pár perc alatt megy, viszont kb. 33%-nak kell 20-30 perc, mire ki tud kászálódni az ágyból.

Nem mindegy hol alszunk, min alszunk

Legszívesebben közepesen kemény matracon (38%), memória matracon (31%) és bio matracon (23%) hevernénk, a rugós és rugótlan egyaránt kedvelt, ugyanúgy mint a kemény és a puha is (több válasz is bejelölhető volt). Egy bio matracon, amiben természetes anyag van, pl. kókusz, szintén szívesen pihennénk. Kb. 30% 5-10 évente cseréli a matracát, kb. 60% azonban 10-15 év között vagy ritkábban. A megkérdezettek több mint háromnegyede tudja, hogy léteznek már matracok, amelyek gyógyászati segédeszköznek minősülnek. Matracvásárlásnál a legfontosabb szempontok: kényelem, egészséges alvás, minőség, szellőzés. Az innováció, úgy tűnik, kevéssé érdekel minket. A legtöbben interneten tájékozódnak, majd az üzletekben – úgy tűnik, hogy a közeli ismerősök, barátok véleménye és a TV, sajtóhirdetések kevésbé számítanak ebből a szempontból. „Mivel az ember nem évente cseréli le a matracát, nagyon nem mindegy, hogy milyet vásárol. Amire kiemelt figyelmet kell fordítani, az az, hogy kellő alátámasztása legyen a hátnak illetve a gerincnek. A szellőzés szintén fontos, hiszen a fekhely higiéniáját is növeli, és csökkenti az esetleges allergiás panaszokat” - mondja Fülöp Tamás, Értékesítési és Marketing Igazgató, Cardo Kft.

Alvás munka közben?

A megkérdezettek harmada csak a saját ágyában tud aludni. Egyedül vagy együtt szeretünk aludni – erre 41%-59% arányban voksoltak a válaszadók. Főképpen oldalt fekve alszunk vagy hason… és a válaszadók harmada már aludt el munkahelyen vagy iskolában, sokan rendszeresen! Szex közben azonban mindössze kb. 13%.

gondola
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Hazánkat, hitünket Szent Istvánnak köszönhetjük
    Mi, magyarok a Kárpát-medencei hazánkat, a hitünket és a kultúránkat, azaz történelmi értelemben véve mindenünket a keresztény államot megalapító királyunknak köszönhetjük - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felföldi Zselízen, ahol megnyitotta a népművészeti fesztivált.
  • Érdemekeresztek, díjak kiváló magyar alkotóknak
    Állami díjakat és közművelődési elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.
  • Stipendium Peregrinum ösztöndíjakat adott át az államfő
    Megálmodni, belevágni, végigcsinálni, hazahozni és kamatoztatni - foglalta össze a Stipendium Peregrinum program lényegét Novák Katalin köztársasági elnök, aki az ösztöndíjakat elnyert diákoknak adta át pénteken az okleveleket a Sándor-palotában Budapesten.
MTI Hírfelhasználó