Ismét ezreket telepítenek ki Szerbiában az árvíz miatt
A Száva újabb árhulláma miatt ismét elrendelték a Belgrádtól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Obrenovac teljes kitelepítését, az elárasztott területeken rekedtek mentése kedd reggel is folytatódott.
2014. május 20. 13:12

Éjjel mintegy kétezer embert telepítettek ki. A településre egyelőre senki nem térhet vissza, és azoknak is el kell hagyniuk házukat, akik eddig ezt vonakodtak megtenni. A helyi Nikola Tesla hőerőmű, amely Szerbia áramellátásának a felét fedezi, még mindig veszélyben van, mivel három oldalról is víz veszi körül, de a gátak egyelőre kitartanak.

Aleksandar Vucic miniszterelnök hétfőn közölte, hogy Obrenovacon tizenhárom - egész Szerbiában pedig húsz - áldozata van az árvíznek. A kormányfő azt mondta, nehéz meghatározni az árvizek okozta anyagi kár nagyságát, de ez az összeg feltehetően meghaladja majd a több száz millió eurót, egyesek egymilliárd euróról is beszélnek.

Felháborodásának adott hangot, hogy az áldozatok számával kapcsolatban mennyi valótlanság hangzik el. 635 bejelentést kaptak halálos áldozatokról, eddig 451-et vizsgáltak meg, és mindegyik hamisnak bizonyult. "Hol úszkálnak azok a holttestek, amelyekről egyesek beszélnek?" - fakadt ki.

A leginkább sújtott területeket a kormány több tagja és az államfő is meglátogatta hétfőn. Ivica Dacic külügyminiszter külföldi diplomatákkal együtt járta körbe Obrenovacot, ahol - megfogalmazása szerint - sokként érte őket a látvány. Kijelentette: Szerbiának szüksége lesz a nemzetközi közösség szolidaritására és támogatására ahhoz, hogy a természeti katasztrófa következményeit kezelni tudja.

A múlt kedden kezdődött esőzések és az árvíz miatt az országban eddig több százezer embernek kellett elhagynia otthonát, a mentőalakulatok pedig több mint harmincezer embert mentettek ki.

MTI nyomán